Joseph Kittinger ezredes rengeteg életveszélyes helyzetet élt át élete során, számtalan légi csatával, közel egyévnyi vietnámi hadifogsággal és a világ legnagyobb ugrásával a háta mögött végül 1978-ben fejezte be az aktív szolgálatot. Nem egyszer, hanem háromszor is levetette magát dermesztő magasságból, pedig rögtön az elsőbe majdnem belehalt. Az, hogy utána még volt bátorsága kétszer is felmenni a lélekvesztőnek jó indulattal nevezhető, héliumos ballonnal működő szerkezettel a felhők fölé, csak az átlagos, mondhatni, földhöz ragadt (értsd: normálisan gondolkodó) embernek lehet furcsa.
Kittingert már egészen fiatalon vonzotta a veszély, gyerekként például motorcsónakkal versenyzett a floridai Tampában, majd viszonylag gyorsan az ég felé fordította a tekintetét: 1949-ben csatlakozott az Egyesült Államok Légierőjéhez, egy évvel később pedig be is fejezte a kadétképzést. Miután megkapta a pilóta minősítést, a nyugat-németországi Ramsteinbe került, ahol vadászbombázó pilótaként szolgált.
Az európai kitérő után 1954-ben haza, egészen pontosan Új-Mexikóba került, itt csatlakozott a Légierő Rakétafejlesztő Központjához. Egyik első fontos küldetése John Stapp ezredes rakétaszán-kísérleteinek légi megfigyelése volt, amely során Stapp a nagy sebességű gyorsulás és lassulás hatásait vizsgálta az emberi testen. Stapp és Kittinger között szoros szakmai kapcsolat alakult ki, később űrkutatással kapcsolatos projekteken is dolgoztak együtt.
Az Excelsior projekt és rekordugrásai
Kittinger az 1950-es évek végén részt vett az Excelsior projektben, amely a nagy magasságban végzett ejtőernyős ugrások biztonságos végrehajtását kutatta. Az első ugrására 1959-ben, 23 300 méter magasról került sor, de egy műszaki hiba miatt majdnem tragikus véget ért a teszt. Kittinger elvesztette az eszméletét, mert a stabilizáló ernyő zsinórjai közvetlenül az ugrás után összegabalyodtak, emiatt egy ideig mindenféle kontroll nélkül, nagy sebességgel, gyakorlatilag szabadesésben zuhant a föld felé. Végül az ejtőernyője automatikus nyitórendszere mentette meg az életét.
Az ezredes az első ugrás után nem hátrált meg, újra leugrott, ezúttal 22 760 méterről.
„Azt mondtam: »Uram, vigyázz most már rám!«”
– emlékezett vissza később az ugrás pillanatára Kittinger, aki szerint még soha nem mondott el ilyen buzgón imát egész életében, mint akkor.
Augusztus 16-án végrehajtotta a harmadik és egyben leghíresebb ugrását, amely világrekordot jelentett: 31 300 méter magasságból ugrott ki, és 988 kilométer per órás sebességet ért el szabadesés közben. Az ugrás négy perc, harminchat másodpercig tartott, mielőtt 5500 méteren kinyitotta az ejtőernyőjét. Az ugrás közben egy technikai probléma miatt a nyomásálló ruhája meghibásodott a jobb kezénél, ami miatt a karja jelentősen megdagadt, de ennek ellenére sikeresen földet ért.
Kittinger rekordját csak több mint fél évszázaddal később tudták megdönteni, az osztrák Felix Baumgartner 38 969 méter magasról ugrott le 2012-ben. Annak a küldetésnek a sikeréért maga Kittinger felelt, aki tanácsadóként végig tartotta a kapcsolatot az osztrák ugróval.
Kittinger a bátorságáért több kitüntetést is kapott, köztük a Distinguished Flying Crosst és a Harmon-trófeát, amelyet személyesen Dwight D. Eisenhower amerikai elnök adott át neki.
Vietnámi háború és hadifogság
Világrekord ide vagy oda, Kittinger 1965-ben szolgálatra jelentkezett, és visszatért a légierőhöz. Ebben az időben kereste meg Nick Piantanida, egy civil amatőr ejtőernyős, hogy segítséget kérjen a Strato Jump projektjéhez. Piantanida szerette volna megdönteni Kittinger és a szovjet légierő tisztje, Jevgenyij Andrejev korábbi szabadesési rekordját is. Az ezredes végül elutasította a lelkes ugrót, mondván, túl vakmerő terveket tűzött ki célul. Piantanida 1966-ban meghalt egy rosszul sikerült ugrást követően.
Kittinger aktív pilótaként részt vett a vietnámi háborúban is, három harci bevetési turnuson teljesített szolgálatot, összesen 483 bevetésen vett részt. Két turnus után visszatért az Egyesült Államokba, ahol hamarosan átképzésen vett részt a McDonnell Douglas F–4 Phantom II vadászgépre. 1971–72 között önként jelentkezett egy harmadik vietnámi bevetési turnusra, ahol a „Triple Nickel” századként híressé vált 555. taktikai vadászrepülő századot (555 TFS) vezette. Ebben az időszakban egy észak-vietnámi MiG–21 lelövését is elkönyvelhette egy F–4D vadászgép navigátorával, Leigh Hodgdon hadnaggyal együtt.
1972. május 11-én, harmadik turnusa végéhez közeledve, Kittinger gépét lelőtték.
Egy F–4D vadászgéppel repült William J. Reich hadnagy társaságában, egy négygépes Phantom-kötelék vezetőjeként, amikor MiG–21 vadászgépek támadták meg őket Észak-Vietnámban, Thai Nguyentől körülbelül nyolc kilométerre északnyugatra. Miközben Kittinger és szárnysegédje egy MiG–21 üldözésére indult, egy másik MiG–21 rakétája eltalálta a gépe jobb szárnyát, ami miatt a repülő kigyulladt. Kittinger és Reich katapultált néhány kilométerre Thai Nguyentől, ahol hamarosan elfogták és Hanoiba szállították őket.
Kittinger és Reich összesen 11 hónapot töltöttek hadifogolyként a Hỏa Lò börtönben, amelyet hanoi Hiltonként emlegettek. Kittingert röviddel érkezése után kötélkínzásnak vetették alá, ami mély nyomot hagyott benne. Ő volt a rangidős tiszt a fogságba esett hadifoglyok között, a „Come Up and Get Me” című önéletrajzában leírta, hogy nagyon fontosnak tartotta a katonai hierarchia fenntartását fogság alatt is, emiatt pedig képes volt összekülönbözni az alábbvalóival is.
Kittingert és Reichot végül 1973. március 28-án szabadították ki az „Operation Homecoming” hadművelet keretében. Kittingert ez idő alatt előléptették ezredessé, hazatérése után pedig az alabamai Maxwell légibázison elvégezte a Légiháborús Főiskolát (Air War College) és ezzel párhuzamosan megszerezte alapképzéses diplomáját a Tulane Egyetem kihelyezett képzésén.
A főiskola befejezése után Kittinger a brit RAF Lakenheath légibázison állomásozó 48. taktikai vadászrepülő ezred alezredesi rangú helyettes parancsnoka lett, ahol ismét F–4 Phantom II gépekkel repült. 1977-ben a 12. légierő főhadiszállására, a texasi Bergstrom légibázisra került, majd 1978-ban nyugdíjba vonult az Egyesült Államok Légierőjéből.
Kittinger összesen 7679 repült órát teljesített az amerikai légierőben, ebből 948 órát harci bevetéseken a vietnámi háború három turnusa alatt. Emellett több mint 9 100 órát repült különféle civil repülőgépeken.
Civil karrier és léggömbös repülések
1978-ban nyugdíjba vonult a légierőtől ezredesi rangban, és civil pilótaként, valamint tanácsadóként dolgozott. Szenvedélye a repülés iránt továbbra is megmaradt, és ezután léggömbös rekordokat döntött. 1983-ban távolsági világrekordot állított fel léggömbjével, majd 1984-ben ő lett az első ember, aki egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt egy hőlégballonnal: szeptember 14-én indult Maine-ből, és 86 óra alatt ért Franciaországba.
Kittinger részt vett több nemzetközi léggömbversenyen, köztük a Gordon Bennett Kupán is. Élete végéig aktív maradt a repülős közösségben, tanácsadóként és műrepülő pilótaként tevékenykedett. 2022. december 9-én halt meg Floridában.
(Források: Adventure-Journal/National Air and Space Museum/New Mexico Museum of Space History)
