A Sony határozatlan időre törölte a Cyberpunk 2077-et a digitális játékboltjából
A fejlesztők már korábban is felajánlották a visszatérítést az előző generációs konzolokon játszóknak, de a PlayStation mögött álló cég most a kezébe vette a dolgokat.
Demjén Ferenc egy félperces átkötés miatt távolíttatta el Bérczesi Róbert feldolgozáslemezét a...
A Hiperkarma frontembere a Várj, míg felkel majd a nap instrumentális részletét használta fel, amit állítólag le is jelentett annak idején az Aritsjusnál, Demjén azonban így is lecsapott.
Kiskorú lányoktól zsarolt ki pornográf képeket és videókat egy fiatal férfi
Különböző csetalkalmazásokban vett rá 9 és 15 év közötti lányokat, hogy meztelen képet küldjenek neki, majd ezzel zsarolta őket, hogy szexuális tartalmú videókat szerezzen tőlük.
Megdöbbentő körülmények között tartotta az állatait egy férfi Tiszaeszláron
A telepnek sem kerítése, sem beléptetőkapuja nem volt, az állatok szemét, roncsok és tetemek között éltek, a tulajdonosnak pedig papírja sem volt arról, hogy tarthatja őket.
Emberek tízmillióit érintheti az Amerika keleti partjára lecsapó hóvihar
Az előrejelzések szerint Pennsylvaniában és New Yorkban 60 centi hó is eshet, a leginkább érintett területeken áramkimaradásra és eltorlaszolt utakra lehet számítani.
December 27-én kezdik el beoltani az embereket az Európai Unióban
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren erősítette meg a hírt.
Három hónap alatt több mint 30 ezer földrengés rázta meg az Antarktiszt
A szeizmikus aktivitás kiugró fokozódása meglepte a kutatókat, de attól egyelőre nem kell tartani, hogy ez komolyan hatna a jégsapkák stabilitására.
Miért mondja azt a Messenger, hogy egyes funkciók nem érhetők el?
Biztos önnek is feltűnt az a furcsa üzenet az üzenetküldő szolgáltatásban, de hacsak nem fejlesztő, vagy olyan vállalkozó, aki ezen keresztül tartja a kapcsolatot az ügyfeleivel, nem kell tartania...
Több mint negyven év után újra friss kőzetminták érkeztek a Holdról
Újabb mérföldkövet ért el a rohamosan fejlődő kínai űrprogram, a Csang'o-5 kínai űrszonda kapszulája csütörtök hajnalban visszatért a Földre.
Mikulásnak és manónak öltözött rendőrök csaptak le egy drogtanyára Peruban
Az állítólagos drogtermesztőknek alighanem életük legbizarrabb élményében volt részük, amikor rájuk törték az ajtót a beöltözött rendőrök.
Kövess minket Facebookon is!