Meghalt Udvarhelyi Gábor, a vívók korábbi kapitánya
2022. október 2. – 22:00
Súlyos betegség után, 69 évesen meghalt Udvarhelyi Gábor, a vívók korábbi szövetségi kapitánya, aki Nagy Tímeával 2000-ben olimpiai bajnoki aranyat nyert Sydneyben, 2016-ban pedig a bronzérmes férfi csapat vezetője volt. Az olimpiai és világbajnokokat nevelő mesteredző haláláról a hazai szövetség honlapja számolt be vasárnap – írja az MTI.
Udvarhelyi Gábor öttusázóként kezdte sportpályafutását, 21 évesen váltott vívásra, négy évvel később pedig már az edzői szakma felé fordult. 1978-ban indította első gyerekcsoportját az MTK-ban, ezen a klubon kívül kizárólag a magyar válogatott mellett dolgozott. A szövetség honlapja szerint Udvarhelyi Gábor a munka elkötelezett híve volt, az elsők között tartotta fontosnak a fizikai képzést a technikai mellett, ennek is köszönhette, hogy már fiatalon rengeteg eredményt ért el. Kovács Iván és Mincza Ildikó mellett később tanítványa volt Nagy Tímea, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Hormay Adrienn és Rédli András is.
Ő állt a pást végében, amikor a párbajtőröző Nagy Tímea az első olimpiai bajnoki címét szerezte 2000-ben, Sydneyben, de ő volt a szakvezetője a 2001-ben és 2013-ban világbajnok férfi párbajtőrcsapatnak is, amely mellett 1989 óta dolgozott vezetőedzőként. Emellett megszakítás nélkül hat olimpián dolgozott a magyar vívóküldöttséggel, a szövetségi kapitányi feladatokat pedig 2014 októberétől látta el. A 2021-es tokiói olimpiára már orvosi javaslatra nem utazhatott el, helyettese az akkori sportigazgató, későbbi utódja, Boczkó Gábor volt itt. Udvarhelyivel az olimpia előtt interjút készített a Telex a női vívóválogatott körül kialakult feszültségek apropóján, ezt itt tudják elolvasni.