2022. szeptember 30. – 04:57
A Szovjetunió széthullásának legkézzelfoghatóbb pontja az idén augusztus végén meghalt Mihail Gorbacsov lemondása volt, ez pecsételte meg a birodalom sorsát, de azzal alighanem mindenki tisztában van, hogy a folyamat már jóval korábban elkezdődött. A korábbi tagállamok kommunista vezetésének már a nyolcvanas években is bőven fájhatott a feje a közelgő átalakulás miatt, és persze amiatt is, hogy mit fognak csinálni az évtizedek során felhalmozódott, a rendszerre nézve terhelő dokumentumokkal. 1990 környékén az albániai kommunista vezetés is szembesült ezzel a problémával, és
sok más országhoz hasonlóan itt is úgy reagáltak rá, hogy a bukás előtt annyi iratot semmisítettek meg, amennyit csak tudtak.
A köztársaságot 1991-ben kiáltották ki Albániában, az első országgyűlési választást pedig 1992-ben tartották, ezt megelőzően durván 29 ezer olyan dokumentumnak veszett nyoma, amelyből ki lehetett volna olvasni a rendszer bűneit, illetve az elkövetők nevét is. Néhány éve aztán az albán parlament döntése nyomán nyilvánosságra hozták az országban a fennmaradt aktákat – ami Magyarországon mindeddig nem történt meg, pedig folyamatosan terítéken van a dolog –, így nemcsak az derült ki, hogy ki volt besúgó az előző rendszerben, hanem az is, hogy a bámulatos tempójú iratmegsemmisítést hogy csinálták: az ortodox darálás helyett konyhai gépekkel gyúrták tésztává a kényes dokumentumokat.
A Magyarországon is gombamód szaporodó albán pékségeket elnézve talán senkit nem lep meg, de Albániában a kenyér nemzeti ételnek számít, szerves része az ottani konyhának, és lényegében mindenhez esznek kenyeret, amihez csak lehet. Ennek fényében nem meglepő, hogy az albánoktól nem áll távol a kenyérsütéshez való keverőgépek használata, az viszont már igen, hogy 1975-ben az albán belügyminisztériumnál nemcsak akkor nyúltak ezekhez, ha éhesek voltak, hanem akkor is, ha iratoktól akartak megszabadulni.
A tökéletes kenyértésztához hasonlóan – amiről nálunk is olvashat ebben a cikkben – ebben az esetben is szükség van a megfelelő mennyiségű vízre, liszt és élesztő helyett viszont itt a papír volt a másik fő összetevő. A tiranai Bunk'Art 2 múzeumban külön részt szentelnek az iratmegsemmisítés ezen különös formájának, az itt kiállított dokumentumokban a projekt költségeitől a pépesítés menetéig mindenről olvashat az ember. Ahhoz, hogy a gépekben az iratokból papírtészta legyen, másodpercenként minimum tíz liter víz hozzáadására volt szükség, a belügy külön erre a célra kialakított szobájában sorakozó keverőgépek óránként akár 800 kiló papírt is képesek voltak így pépesíteni.
A „tésztából” persze nem sütöttek kenyeret, inkább teherautókra pakolták, aztán folyókba borogatták vagy elásták valahol.
A New York-i Hunter College-en európai történelmet oktató, albániai származású Elidor Mëhilli, aki behatóan tanulmányozta a közzétett aktákat, illetve az azokat körülvevő ügyeket is, úgy véli, hogy a szovjet blokkon belül is kiemelkedően keménynek számító albán rezsim eredetileg nem bizonyítékokat akart eltüntetni ezzel a módszerrel. Mëhilli szerint eleinte azokat a veszélyesnek nyilvánított tartalmakat vették célba, amelyek szembementek a hatalommal, ekkoriban pedig ennek meg is volt a veszélye. Az ország teljhatalmú diktátora, Enver Hoxha ekkorra már nemcsak a Szovjetunióval szakított végleg, hanem a sztálinista vonalat továbbvivő Kínával is elkezdett megromlani a viszonya, a blokkon belüli elszigetelődés miatti belső feszültséget pedig még csírájában megpróbálta elfojtani.
Hoxha egyre fokozódó bizalmatlansága és paranoiája emellett egyre durvább megfigyelést is hozott Albániában, ami egyre több papírmunkával is járt, ezeket viszont szintén meg kellett semmisíteni időnként, így a keverőgépek munkája 1975 után sem forgott veszélyben. Így pedig nem volt meglepő, hogy a kommunista vezetés a bukás előszobájában is ehhez a módszerhez nyúlt, és a végül az 1991-es többpárti választásokhoz vezető diáktüntetések kezdete után egy héttel már ezerrel dagasztották a gépek a papírtésztát.
A belügy minden alegységének kiküldött üzenetében az állt, hogy azonnali hatállyal meg kell semmisíteni minden kollaboráns aktáját, és természetesen arról is biztosították őket, hogy ez teljesen normális, és semmi köze az országban kialakult helyzethez. A projekt végül annyira sikeres lett, hogy az aktáknak mindössze tíz százaléka maradt fenn, így bár az végül kiderült, hogy pontosan hogy zajlott az iratmegsemmisítés, arra sok esetben az iratok nyilvánossá tétele sem adott választ, hogy mi történt azokkal, akik a kommunista rezsim idején tűntek el nyomtalanul az országban.
Forrás: How Albania’s Government Kneaded Secret Documents Into Dough (Atlas Obscura)