Fehér János
A világ legidősebb embere, a 118 éves Tanaka Kane is viszi majd az olimpiai fáklyát Japánban
A japán nő kerekesszékben viszi majd a lángot száz méteren át, az utolsó lépéseket pedig új sportcipőjében teszi majd meg a tervek szerint.
A mostani elhízott fiatalokat a szüleik fogják eltemetni
Az elhízást tekintve Magyarország a világ élvonalában van, a túlsúlyosok mégis alig fordulnak orvosi segítségért. Az elhízással számos súlyos betegség is együtt jár, és ezek már a tizenéveseknél is...
Fekete-Győr András a Telex cikke nyomán feljelenti a Las Vegas Casinót a járványügyi szabályok...
A Momentum elnöke a járvány végéig bezáratná a kaszinókat, az LMP egy törvényjavaslattal szüntetné meg a különleges státuszukat.
Szabadlábra helyezték a Barcelona korrupcióval vádolt korábbi elnökét
Josep Maria Bartomeu az éjszakát a rendőrségen töltötte, de nem tett vallomást.
Strasbourgi bíróság: Jogellenesen tartottak fogva egy családot négy hónapig a röszkei tranzitzónában
Egy 2017-ben menedéket kért iráni-afgán családról született döntés az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
Világító cápákat találtak Új-Zéland vizein
A kutatók szerint a kisebb cápák álcázásként használhatják a fényt, míg a búvárcápának vadászatnál lehet előnyös a fénykibocsátás.
Ilyen hülye kormány a rendszerváltás óta nem volt – erős ellenzéki mondatok az egészségügyi...
A címadó mondatot Fekete-Győr posztolta. Gyurcsány szerint drámai napokat él az egészségügy, „letaglózóan tragikus helyzetet teremtettek”.
Ma már nem Ma a leggazdagabb kínai
Az Alibaba alapítója, Jack Ma a negyedik helyre csúszott vissza 55 milliárd dolláros vagyonával. A kínai hatóságok is megszorongatták cégeit.
Pajzsként védhet más harci repülőgépeket a Boeing pilóta nélküli gépe
Végrehajtotta első tesztrepülését a földről irányított Loyal Wingman.
Magyarország után Szlovákia a második uniós tagállam, amelyik vett az orosz vakcinából
Hétfő este kétszázezer adag érkezett meg Kassára a Szputnyik V-ből, amely még nem kapott engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől.









