Egy olasz férfi 15 éven át lógott a munkahelyéről, és közben kapta a fizetését

2021. április 21. – 18:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy olasz kórházi dolgozó kiérdemelte a hiányzás királya címet azzal, hogy 15 éven át nem ment be a munkahelyére, miközben összesen több százezer eurós fizetést vett fel.

Az olasz sajtó szerint a férfi minden bizonnyal megdöntötte a munkakerülés rekordját a 15 évvel. A rendőrség szerint a catanzarói kórházban dolgozó férfi összesen 358 ezer eurós (130 millió forint) fizetést vett fel úgy, hogy be sem ment a munkahelyére 2005 óta.

A most 67 éves férfit hivatali visszaéléssel, hamisítással és zsarolással vádolják. Rajta kívül hat vezetőtisztségben lévő személy ellen is vizsgálatot indítottak, a gyanú szerint elősegíthették a férfi folyamatos távollétét, és szemet is hunytak felette, írta a Guardian.

2005-ben a férfi megfenyegette a kórházigazgatót is, hogy az nehogy fegyelmi eljárást indítson ellene hiányzásai miatt. Az igazgató nem sokkal később nyugdíjba vonult, az utódjai pedig nem nagyon ellenőrizték a férfit, aki természetesen ezután sem járt be a kórházba.

A nyomozók végül fizetési listák és kollégák tanúvallomása alapján szereztek bizonyítékokat a férfi ellen, aki nincs egyedül a lógásban. Egy évekkel ezelőtti vizsgálat azt tárta fel, hogy a közszférában eléggé elburjánzott a munkaidő kreatív kezelése, és emiatt a törvényt is szigorították.

Egy 2015-ös rendőri nyomozás során a sanremói városháza 35 dolgozóját buktatták le kamerás megfigyelés után. Kiderült, hogy ezek a munkatársak a belépőkártyákkal trükköztek. Két alkalmazott például a feleségét küldte be, hogy jelentkezzenek be a kártyájukkal, de olyan esetet is feljegyeztek, amikor bevásárlás és kirándulás előtt indították el a munkahelyük óráját.