Fehér János
Fehér János

RSS

Hiába lázadtak fel a tőrvívók, Mohamed Aida maradt az olimpiai csapatban

A vívószövetség elnöksége nem változtatott a csapaton, de van esély rá, hogy a Mohamed kárára kimaradó tartalék is kiutazhat Tokióba.

Hat év után lett újra a női kézilabda bajnoka a Ferencváros

Az MTK legyőzésével vált biztossá a sikerük, de a Győr legyőzése volt a kulcs.

A K-Monitor megszerezte a járvány településszintű halálozási adatait

Közérdekű adatigényléssel jutottak hozzá a beszkennelt dokumentumhoz, ami március 4-ig közli az adatokat. Addig 1990 település volt érintett.

Giro d'Italia: Valter Attila feljött a 14. helyre, a bringások a felvonóbaleset érintettjeinek...

A 19. szakaszt Simon Yates nyerte, Bernal maradt a rózsaszín trikós.

Engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség a Pfizer-vakcinát a 12-15 évesek körében is

Ha az Európai Bizottságtól is megkapta az engedélyt, mindenkit beolthatnak 12 év felett a koronavírus ellen az EU-ban.

A brit miniszterelnök szóvivője Orbán korábbi kijelentéseit helytelennek és megosztónak nevezte

Pénteken találkozik a magyar és brit miniszterelnök Londonban, ahol az emberi jogi kérdések mellett sem mennek majd el.

Meghalt a buszok metrósítását megoldó brazil várostervező

Jamie Lerner Curitiba polgármestere is volt, forradalmi ötletekkel állt elő, a szemetet ételre cseréltette be, és birkákkal nyíratta a városi parkokat. A buszaiba futurista csöveken át lehet...

Négyen együtt 363 évesek, és repesztettek egy futóvilágcsúcsot

Négy japán futó, akik nemcsak, hogy öregek, de még tényleg tudnak futni is, rendesen megdöntötte a 90 pluszosok 4x400 méteres váltójának világrekordját.

Egy harmadik alpolgármestert is kineveztek Miskolcon

Eddig két alpolgármester is elég volt az ellenzéki vezetésű városban.

Giro: először ingott meg a rózsaszín trikós Bernal, Valter sok időt veszített

Az utolsó kilométereken több mint egy percet veszített az Ineos bringása. Valter Attila 20 percet kapott a szakaszgyőztes Dan Martintól, de még mindig a top 20-ban van.

Kövess minket Facebookon is!