Márton Anita: 23 év tapasztalata ellenére is megvolt bennem az izgalom

2023. augusztus 26. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Szeretett volna nagyobbat lökni, de örül, hogy részt vehetett a budapesti atlétikai világbajnokságon, a folytatásról pedig egy kis pihenés után, tiszta fejjel fog dönteni Márton Anita fedett pályás vb-győztes súlylökő, aki a selejtezőben a huszadik helyen zárt, így nem jutott a 12-es döntőbe – írja az MTI.

A 2017-es vb-n ezüstérmet szerző dobó a hőségben rendezett selejtezőben 16,69 méterrel kezdett, majd 17,67-re, végül pedig 17,85-re javított. Az utolsó dobás után az arcán látható volt némi csalódottság, amit később az interjúzónában azzal magyarázott, hogy jobbnak érezte lökését, és bízott benne, hogy 18,40 méteres idei legjobbját meg tudja javítani.

„Jól vagyok, jól éreztem magam, szuper volt ilyen közönség előtt versenyezni. Az utolsónál úgy éreztem, jobb lesz, ezért voltam kicsit csalódott. Szerettem volna az idei legjobbat lökni, és az edzések jól mentek az elmúlt napokban, de az az igazság, hogy sohasem volt az erősségem a selejtező, nem vagyok egy jól kezdő. Nem véletlen, hogy mindig a hatodikra szoktam a legnagyobbat dobni” – értékelt Márton.

Márton Anita 20. lett a súlylökés selejtezőjében, így nem jutott be az atlétikai világbajnokság döntőjébe – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Márton Anita 20. lett a súlylökés selejtezőjében, így nem jutott be az atlétikai világbajnokság döntőjébe – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Márton beszélt arról is, hogy a fokozatos javulás, ami jellemezni szokta, most is megvolt, de a tervezett 17 méter feletti kezdés nem jött össze, és végül az idei legjobbjától is elmaradt.

„Kezdhettem volna jobban, de az izgalom még 23 év tapasztalata ellenére is megvolt bennem. Azért összességében örülök ennek az eredménynek és annak, hogy egyáltalán eljutottam idáig, és szerepelhettem a hazai vb-n” – mondta a súlylökő.

„Volt alkalmam többször hazai közönség előtt versenyezni nemzetközi viadalon, például a Gyulai Memorialokon, de azért ez egy teljesen más kategória. Amikor még csak szólítottak, már felhördült a tömeg, és akkor jött egy érzés, amit nehéz leírni. Nagyon jó volt. Már a verseny előtt rengeteg biztató üzenetet kaptam, vadidegenektől is. Nagyon örülök annak, hogy ennyire érdekli az embereket az atlétika, és látják, hogy nemcsak foci vagy vízilabda van, hanem atlétika is.”

A jövőjét firtató kérdésre még nem tudott határozott választ adni, mint mondta, nagyon sok mindent át kell gondolnia.

„A szezonban van még két versenyem, utána elmegyek pihenni, és majd azt követően tiszta fejjel szeretném átgondolni az egészet. Sosem csináltam titkot abból, hogy tervezem a visszavonulásomat. Egyrészt a korom miatt, most is a legidősebb tagja voltam a mezőnynek, másrészt van egy két és fél éves kislányom, aki már érezhetően egyre jobban kívánná anyát, hogy így mondjam.”

Márton Anita úgy érzi, hogy négy-öt évig még ki tudna jutni Eb-re vagy vb-re, és a párizsi olimpia is csalogató számára, de nem biztos, hogy vállalja már az ezzel járó kemény munkát. Azt is mondta, hogy egyre többször jelez már a teste, olyan húzódásai vannak, amelyeket korábban nem tapasztalt.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!