Csatári Flóra Dóra
Csatári Flóra Dóra

RSS

Ferenc pápa a migrációról: Európát a nacionalista önzés tépázza

A katolikus egyház feje Görögországban a migrációval kapcsolatban azt mondta: Európának inkább a szolidaritás motorjának kellene lennie.

Pert nyert az I. kerületi önkormányzat a Ruszwurm cukrászda ellen

A Szamos Miklós érdekeltségébe tartozó cukrászdák használati és bérleti jogairól szóló vita torkollott pereskedésbe.

Orbánéknak nem jött össze az új EP-frakció Varsóban

Az európai jobboldali pártvezetők találkozójára az olasz Matteo Salvini nem ment el. Orbánék a lengyelekkel és Marine Le Pennel csak egy közös nyilatkozat megfogalmazásáig jutottak.

Donáth Anna nem ért egyet Márki-Zay Péter eddigi kampánystratégiájával

A Momentum elnöke újból arról beszélt, hogy a közös ellenzéki kampány nem operálhat olyan eszközökkel mint a Fidesz propagandagépezete.

Putyin és Biden kedden virtuális csúcstalálkozót tart

Az orosz-ukrán viszony nagyon feszült, az Egyesült Államok preventív lépéseket fontolgat.

Több mint 6 milliárd forintot ad a kormány a Színházi Olimpia megrendezésére

Vidnyánszky Attila már korábban bejelentette, hogy lesz támogatás, de az összeg csak most derült ki.

Véres betétekről, tamponokról és fehérneműkről küldenek képet lengyel nők a minisztériumnak

Így tiltakoznak egy olyan terhességi nyilvántartás tervezett bevezetése ellen, amelyben minden vetélést rögzíteniük kellene az orvosoknak.

Oltási igazolvánnyal utazó Mikulással borzolja a kedélyeket egy brit reklám

Sok ezren panaszkodtak arra, hogy a Tesco hirdetésével akarják rájuk erőszakolni a vakcinát.

Műkarral trükközött volna egy oltásellenes olasz, de lebukott

Hiába fizetett több százezer forintot az egészen élethűre sikeredett művégtagért.

The shredding of the free press in Hungary

In this article we look at the development of the Hungarian media over those 30 years. Today, Hungary is in a dismal 92nd position in the World Press Freedom Index, which is put together by...

Kövess minket Facebookon is!