Egykori baloldali bástya, fideszes botrányhősök, széteső ellenzéki világ – így szavaz...
A korábbi baloldali fellegvárban 2019-ben még újra el tudott érni sikereket az ellenzék, azonban mára szinte semmi sem maradt az öt évvel ezelőtti egységből.
Mindenki azt várja, hogy lemondása belengetése után mivel áll elő a nagy túlélő spanyol kormányfő
Hétfőn dől el, hogy lemond-e Pedro Sánchez, aki tiltakozott a feleségével szembeni korrupciós vádak ellen. A helyzet még akár jól is jöhet neki, mivel az érzelmi töltetű nyilatkozatok után...
Így lehet szavazni másik településen vagy külföldön a június 9-i választáson
Mire érdemes figyelniük azoknak, akik nem az állandó lakcímük szerinti településen akarnak szavazni június 9-én? Hogyan szavazhatnak a külföldön élő magyarok vagy az itt élő külföldiek? Fontos...
'94-ben vörösbe borult, 15 évvel később kitermelte a Jobbikot, ma a Fidesz éltanulója
A választási eredményekben megfigyelhetõ város-vidék ellentét, kevés helyen olyan nyilvánvaló mint Heves megyében. Az MSZP, majd később a Jobbik fellegvárában érte el az egyik legnagyobb előretörést...
Csütörtök reggelig ezernél is kevesebb embert mozgatott meg az V. kerületi előválasztás
Néhány órával a vége előtt öt százalék alatti a részvétel a belvárosi ellenzéki előválasztáson, ahol Juhász Péter és Kovács Alex között lehet választani.
Hatalmas Kutyapárt-győzelem született a XII. kerületi előválasztáson
Vasárnapig lehetett szavazni arra a XII. kerületi polgármester-jelöltre, aki június 9-én jó eséllyel hívhatja ki Pokorni Zoltán utódját. Egy Magyarországon még soha ki nem próbált rendszerben...
Balatonőszöd, Balatonszárszó, Kötcse – hogyan szavaz a nyári nagy politikai elvonulások megyéje?
Somogy megye több jelentősebb városában már évtizedes viszonylatban kirobbanthatatlan vezetők ülnek a polgármesteri székekben. Nagy kérdés, hogy hol lehet ebben változás most.
Magyar Péter pártválasztó ceremóniája
Lehet, hogy most sem fogjuk megtudni, melyik párttal próbál meg elindulni Magyar Péter a júniusi EP-választásokon. Az alábbiakban azért végigvettük a lehetőségeit. Csak rossz és még rosszabb opciók...
A magyar belpolitika állatorvosi lova
Nógrád kulturális értelemben Janus-arcú megyénk volt, ahol a népi hagyományokra támaszkodó konzervatív világ és a keresztény-szocialista örökség egyszerre határozta meg a megye politikáját a keleti...
Az új hiányszakma: vidéki polgármesterjelölt
2019-ben rekordmagas, 918 településen tartottak úgy önkormányzati választást, hogy egyetlen polgármesterjelöltre szavazhattak a helyiek. De mit mond ez el korunk képviseleti demokráciájáról?...
Kövess minket Facebookon is!