Barakonyi Szabolcs

RSS

Rommá lőtt hotel, bedeszkázott templom, vészjósló rakétacsóva a háború 17. napjának képes összefoglalójában

Ezek voltak a háború szombati napjának fontos történései fontos képekkel összefoglalva.

Amikor a kép elveszti a fény jellegét

A kép megszületéséhez csak fény kell, a kép mindig ott van a fényben. Hogy ezt láthassuk mi is, csak egy apró lukra és egy kis sötétre van szükség, és a fény máris képpé változik. David Claerbout és Ősz Gábor kiállítása a fényképezés határterületeit kutatja.

A háború, a reuma és négyszáz tojás kapcsolata a fényképekkel

„Mama, fotoapparát, gyerünk!” – mondta az orosz sofőr a néninek, aki akkor még nem is volt néni. Aztán néni lett, és a kert sarkából, a fészerből előkerültek a Budapest ostroma előtt készült fotók. Magyar parasztszekér, szovjet egyenruhák, és egy karórás fiú, akitől a néni arca kővé keményedik. Kardos Sándor írása.

A pillanat, amikor az amerikai álom véget ér

Ken Light fotói lassan negyvenévesek, de a mexikói határon csak az autók és a ruhák kinézete változott meg. A menekültválságból azóta krízis lett, mert az emberséges bánásmód mindig hiányzott.

Időnként meg kell nézni, hogy mi maradt a világból

2020. november 10-én egy posztszovjet terület feje fölött fegyverszünetet kötött két ország a Kaukázusban. Kapásból kevesen vágnák rá, hogy melyik országokról van szó, pedig az ott élő népek konfliktusai, függetlenedési törekvései már a Szovjetunió összeomlása előtt elkezdődtek. Bácsi Róbert László magyar fotós 2009 óta követi a terület lakosainak a sorsát.

Meglátni valamit, amit eddig nem is vettünk észre

Sokszor nyilvánvaló dolgokat nem vagyunk képesek látni, mert a saját képeinket teljesen máshogy nézzük. Egy rákosszentmihályi férfi Kepes András műsorából jött rá, hogy Arnold Schwarzenegger valójában rá szegezi a fegyvert. Újabb történet a Hórusz Archívumból.

Ezeken a fotókon nincsen semmi rendkívüli, kivéve mindent

Asger Carlsen dán származású fotóművész képei tökéletesen alkalmasak a nyugalom megzavarására. Groteszkek és szokatlanok, mégis vonzók a szemnek, és van valami, amiért nehéz szabadulni tőlük. Vigyázat, felkavaró képek következnek!

A világ célja csak egy könyv

Gerhes Gábor figyelmeztet minket, hogy egy olyan korszakban élünk, amelyben a tények egyre kevésbé számítanak, és a személyes hitre épülő érvek egyre nagyobb teret nyernek. Öntörvényűen megalkotott könyve azt sejteti, hogy az információ mindenki számára hozzáférhető, de azok hiteles forrása már megszűnőben van.

Mi a jó francos nyavalya bajunk van nekünk mindennel?

Góg Emese a Google értékeléseiből szemezgetve a Fortepan archívumának képeire írta, hogy miket gondolunk mi, magyarok a legszebb látnivalóinkról, természeti kincseinkről, a helyekről, ahol az életünket éljük. A dolog működik, néhol potyognak az ember könnyei a nevetéstől, a magunkra ismeréstől.

A mágus, aki széthangolt gitárral, technóval és szocialista yrrealizmussal bontotta le a világot szocializmuson innen és túl

Tíz éve halt meg Bernáth/y Sándor összművész, az A. E. Bizottság egyik alapító tagja. Realista festményeinek alapjaként használt talált fotókkal, ikonikus festményeivel és róla készült portrékkal idézzük meg szellemét.

A következő észak-koreai képek mindegyike attól igaz, hogy hamis

Észak-Korea a mai napig tesz néha kivételt nyugati fotósoknak és újságíróknak. Ilyenkor szigorúan szervezett termelési riportokon vezetik őket végig. A boltok polcain bőségesen van élelmiszer, az emberek vidáman piknikeznek a parkokban. A megrendezett pillanatok fájó hiányokat és totális diktatúrát sejtetnek.

Várszegi hazajött Amerikából, és dőlni kezdtek a fotók

A nyolcvanas években kezdődött az expressz fotókidolgozás, mérhetetlen mennyiségű, jórészt megsemmisülésre ítélt fotó készült így a 20. század végén. A mostani hóruszos válogatás különlegességét a laborgépbe szorult film utolsó kockája adja, ami néhány képre teljesen esetlegesen exponálódott.

A pillanat, amikor elnéptelenedik a Föld

Thieu Riemen holland fotóművész a termőföldek kialakításával létrehozott mesterséges tájakat fotózza. Képei nagyon is jelenkoriak, mégis a több évszázados holland tájképfestészet hagyományába illeszkednek.

Amikor a manipulált képek mutatják meg a valóságot

Egy dán fotós saját dokumentumfotói manipulálásával végül bibliai képeket alkotott. Peter Funch Bábeli meséi az emberi kapcsolatokról és azok hiányáról szólnak. Amit látunk, az pusztán fikció, mégis személyes kapcsolatunk van ezzel az érzéssel ősrégi idők óta. Nagykép.

Mad Max világa létezik, és Amerika utolsó olyan helye, ahol megélhető a szabadság

Slab City sivatagi klímája nyáron elviselhetetlen, mégis maradnak emberek az egykori katonai támaszponton. A művészeti központként is működő, de mindenféle infrastrukturális szolgáltatás nélküli hely vonzza a társadalom kitaszítottjait és a konzumvilág menekültjeit, akik lefoglalnak maguknak egy darabka sivatagot.

Egy elrohadt kép is okozhat katartikus élményt

Vannak ritka pillanatok, amikor a művész és a tudós ugyanarról beszél. Véletlenek márpedig kell hogy legyenek, különben nem működnének a dolgok. A Hórusz Archívum képei ugyanazt üzenik, amit a matematikus: ez egy olyan rend, amit a véletlen produkál.

A keddi randevún áll vagy bukik az életem

Harmincnégy éve volt Ujj Zsuzsi első kiállítása a Liget Galériában. A fotózás csak pár évig tartott az életében, hamar a zene, a költészet és a film lett inkább az ő terepe. Igazából csak szerelemben szeretett volna élni, de ha nagyobb plánban nézzük, az emberi és a női lét körül forog a munkássága. Vigyázat, genderreprezentáció következik!

A Mikulás elveszíti az ujjait, amikor kilép a helikopterből, hogy integessen a gyerekeknek

Michael E. Northrup képei átírjak a hétköznapiság fogalmát. Az amerikai művész stílusa inkább a mágikus realizmushoz állhatna közel, ha nem kizárólag a valósággal dolgozna. Ezek a jelenetek cseppet sem tűnnek életszerűnek, pedig mégis mindegyik megtörtént eseményt dolgoz fel.

A lány, aki ott sem volt

Európa, de talán az egész világ legfontosabb fotóvásárán, Párizsban, a magyarok évek óta jelen vannak. Az idén három galéria állított ki Magyarországról. A TOBE galéria a fiatal tehetségek szekcióban mutatta be a huszonöt éves Bede Kincső nemzetközi szintéren is egyre sikeresebb és ízig-vérig kelet-európai sorozatát.

Megvan a gyilkos, az ország örül, kék dicsfény a fejed körül

A bűnügyi fotók tulajdonképpen a fotográfia első, nem művészi szándékú képei. A szocializmus Magyar Rendőr című lapját egyetlen újságosnál sem lehetett kapni, a belső használatú szocialista propagandaújság képeiből válogattunk. Olyanokat, amelyek első ránézésre elbizonytalanítóak, inkább a bűncselekmények körüli rejtélyről szólnak.

Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek

Történelmi távlatban ez még a közelmúlt, de azóta már két nemzedék nőtt fel. Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus fekete-fehér és színes, ma már kortörténeti dokumentumnak számító frissen megjelent albumának képeiből válogattunk.

Bármit elégetnek, ami adhat egy kis meleget

A 2021-es Hemző-díjat Mónus Márton szabadúszó fotóriporter nyerte. Az egyik nyertes sorozatának szereplői azok a Sajó-völgyi emberek, akik azzal töltik mindennapjaikat, hogy éghető anyagokat szerezzenek.

Egyet nem akart: hogy csirkés fiúként ismerje meg a világ

Végül pont ez történt Szalai Dániellel, aki stabil filmes karrierjét áldozta fel, hogy művészpályára lépjen, az egyedülálló csirkeportréival futott be.

Az ötvenes évek brutalitásának utolsó nyomai

Kovalovszky Dániel fotográfus évekig készült fotósorozatban járt utána az ötvenes évek borzalmait átélt embereknek és azoknak a helyeknek, ahol mindezek a borzalmak megtörténtek. A pokoli színjáték díszletei az utcán, börtönben, fiókok mélyén, bírósági épületekben vagy a természetben ma is fellelhetők.

Nem biztos, hogy apa necctrikóban, klottgatyában akarta mutogatni magát

Hogy kerültek napozó nők, halak, vitorlások a balatoni nyaralók betonvas kerítéseire? Úgy, hogy a friss nyaralótulajdonosok és a fusizó helyiek együtt megcsinálták okosba. Nagy közösségi gyűjtés indult a gulyásszocializmus balatoni retrókerítéseiről, és bár még sok a homályos részlet, az eddigi eredmények is lenyűgözők.

Egy pesti divat alakította át száz éve a világ portréfotózását

Az olcsó arcképek és a bedobós fotóautomaták eredete egy Rákóczi úti fényképészetre vezethető vissza: ilyen volt az enyveshát-őrület Budapesten.

Ottó's world crumbles right in front of our eyes

Photographer László Végh first met Ottó, a young Transylvanian shepherd boy, in 2008. Since then, he had been documenting his life and the disappearance of nomadic shepherding in a unique series of photographs.

Ottó világa a szemünk előtt porlad el

Ottót, a pásztorfiút Végh László fotós kisgyermek kora óta követi, az első találkozásuk több mint tíz éve volt. Azóta folyamatosan megörökíti Ottó életét és a nomád pásztorkodás eltűnését.

Az ismeretlen Práter utcai nő halálfélelmében fotózta az ablaka alatt zajló ötvenhatot

Se a forradalom előtt, se utána nem fényképezett, csak azokban az 1956. októberi napokban, mintegy reflexszerűen. A Hórusz Archívum következő képeit még eddig nem mutatták be Magyarországon.

Digitális oktatás a végeken

Stiller Ákos fotóriporter a járvány harmadik hulláma alatt járta a tanyavilágot és a leszakadó kistelepüléseket, hogy bemutassa, hogyan birkóztak meg a távoktatás kihívásaival azok a hátrányos helyzetű családok, amelyeknek számítógépük és internetjük sincs.