2019 augusztusában három magyar fiatal úgy indult el a hongkongi ösztöndíjára, hogy tudták, hogy egy felbolydult helyre érkeznek meg. A helyi törvényhozás ugyanis megpróbálta megkönnyíteni a körözött személyek kiadatását Kínának, így a város lakói és látogatói közvetlen kínai jogi fennhatóság alá kerültek volna. Az intézkedés elleni tüntetések akkor már hónapok óta százezreket vittek az utcára, a június 9-ei kapcsán már milliós tömegről érkeztek hírek. Később a törvényt visszavonták, a demonstrációk viszont a nyáron zavargássá alakultak. Ősszel elszabadultak az indulatok, a tüntetők és a rendőrök közti összecsapásoknak halálos áldozatuk is volt.
Somogyi Sára, Vincze Márton és Bácsfai Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt hallgatói, 2019. augusztus 16-án érkeztek meg féléves ösztöndíjukra Hongkongba, két nappal azután, hogy a rendőrök és a tüntetők már a hongkongi nemzetközi repülőtéren is összecsaptak. A tüntetéseket és a mindennapi életet egyre nehezebben lehetett összeegyeztetni, az egyetemeken hallgatók és aktivisták barikádozták el magukat.
Művészeti módszerekkel
Egy hongkongi művészeti ösztöndíj önmagában is izgalmas lehetett volna. A távoli és szokatlan kultúra tele van inspirációs forrásokkal, idegen világokkal, izgalmas rétegekkel. A MOME-s diákok úgy döntöttek, hogy művészeti módszerekkel dolgozzák fel azt a helyzetet, amibe csöppentek.
A végeredmény nem hasonlítható a sajtóból ismert tudósításokhoz. A kint töltött hónapokból egy komplex kiállítás és egy eddig hárompéldányos művészkönyv született. A végső műben az események rövid és objektív bemutatása keveredik a három hallgató szubjektív tapasztalataival, időnkénti kulturális rácsodálkozásaival.
A kiállítást összegző könyv fejezeteit kantoni közmondások választják el, majd személyes beszámolók következnek. Nem tudtam, hogy a Túl szép, hogy igaz legyen, vagy az Örül, mint majom a farkának közmondások errefelé is ennyire meghatározók. A helyszínen nem járt Borbély Áron és Faragó Gergő grafikusok beemelése megerősíti a fotók képi világát és segít az elbeszélések bekötésében is. A művészkönyv egyik érdekessége, hogy okostelefonnal videókat is nézhetünk, még közelebb hozva az eseményeket.
A megérkezés
Az egy hely, ahol szabadon járhatsz mondással indító első elbeszélés őszintén és jól mutatja be a kezdeti lelkesedést és azt a teljesen felforgató tapasztalatot, amit minden távoli ország kulturális sokkja előhoz:
„Augusztus vége, fullasztó hőség, 94%-os páratartalom, lemenő napfény és felhőkarcolók. Ebbe a »más világba« érkezett meg Sára, Marci és Gábor, akiknek az elkövetkező négy hónapja a külföldi tanulmányút egy egészen egyedi formáját jelentette. Hongkong esztétikai sztereotípiája teljesen új értelmet nyert nemcsak a tüntetések, de az ő tervezői látásmódjuk szerint is. A város koszos és néhol lepukkant, de nagyon élő. A rengeteg kézzel készült plakát és neon tábla hívogatja a helyieket és az újonnan érkezőket éjjel és nappal egyaránt. A sajátosan egyforma éttermek és légkondicionálók hada szolgálja ki a mindennapokat a városban, valamint 2019 őszén tüntetések sorozata is, amelyek kezdetben még csendes és békés, majd az idő előrehaladtával egyre hangosabb és erőszakosabb formát öltöttek. Mindhármuk nagy vágya volt egy ázsiai országba eljutni, egy olyan nagyvárosba, ami európaiként szokatlan, de inspiráló lehet, így a kezdődő tüntetések híre sem befolyásolta szándékukat az odautazásban. Hongkong városát számtalan sziget alkotja, több mint 200. A tüntetések alapvetően központi helyeken zajlottak, nagyjából mintha Budapesten az Astorián, a Kossuth Lajos téren, vagy hasonló, frekventált helyen történne. Gábor a Sham Shui Po negyedben lakott, ami egy viszonylag külvárosias rész, de mégis közel esik a központhoz, mondjuk olyan, mint
az Orczy negyed. Ez az egyik legszínesebb része a városnak, állandó a nyüzsgés, rengeteg ház szorosan, egymás mellé építve, állandó piac, ami napközben legális, este pedig illegális. Az emberek kirakott kis plédeken árulják a portékájukat, igazából olyan, mintha az ember egy másik bolygón lenne. Marci a Nathan Road közelében lakott többedmagával egy lakásban, ahol a szobákat fa szerkezettel kapszulákra tagolták. Egy kapszulába nagyjából egy ember fért el. Sára a kollégiumban lakott nagyjából 3500 diáktársával együtt.”
Karácsonyra hazaértek
Bácsfai Gábor fotósként csak dokumentálni szerette volna a helyzeteket, még a kívülállóknál is kevesebb köze volt az eseményekhez, de nem meglepő módon ebben a káoszban egyszer csak konfliktusba keveredik a rendőrökkel. Kamerával a kezében áll, amikor falhoz szorítják és üvöltöznek vele. A magyar diákok kezdeti lelkesedése a fokozódó agressziótól egy pillanat alatt foszlik semmivé. Hiába igyekeztek távolságtartók maradni, az események dokumentálása kiélezetté és kockázatossá vált, a katasztrófaturizmus izgalma már nem ad elegendő adrenalint. A józan ész felülkerekedik, a személyes biztonság fontosabb lesz, végül karácsonyra mindannyian hazatérnek.
A figyelemre méltó dokumentáció egy komplex kiállításon péntekig még látható a 2B Galériában. A könyv szerkesztését és a kiállítás szervezését a Compact Studio segítette.
