2023. május 27. – 10:13
Esztergom mellett egy jelzés nélküli ösvény visz be a főútról a Nagy-Strázsa-hegyhez. A hegy oldalában nyílik a Sátorkőpusztai-barlang, amelynek kristálykincsét az elmúlt évszázad második felében alaposan megfosztogatták, megtaposták, de egy civil barlangkutató egyesület munkája nyomán ismét egyre szebb fényben tündököl. A barlangot szakvezetéssel már látogatni is lehet, megnéztük mi is.
Ez a cikk 2023. májusi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Nemrég derült ki, hogy a Telex egyik képszerkesztője annak az önkéntes barlangász-természetvédő szervezetnek az oszlopos tagja, amelyik Magyarország egyik legkülönlegesebb barlangját kutatja és tisztítja, és havonta egyszer be is mutatja a szerencsés érdeklődőknek annak kristálycsodáit. Persze, hogy az első lehetséges alkalommal csatlakoztunk mi is egy látogatócsoporthoz.
Rögtön elöljáróban el kell mondani, hogy a barlangot magában foglaló Nagy-Strázsa-hegy fokozottan védett természeti területen van, és a barlangászok is engedéllyel mehetnek be, vagy vihetnek be látogatókat a bejáratához. Azaz saját szakállra, gerillatúrázva tilos bemenni a barlanghoz, ami egyébként is le van zárva, ha nincsenek ott a kutatók. Ha valaki be szeretne jutni, jelentkeznie kell a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület honlapján a látogatónapra.
A Kesztölci (117-es) út melletti parkolótól bő egy kilométerre van a barlangbejárat, ezért egy 15-20 perces, enyhén felfelé kaptató sétával indul a túra. Befele menet az előző turnus látogatói jönnek szembe, láthatóan feldobva. A barlangbejáratnál már ott topog a mi csoportunk is, a balesetvédelmi kobak kiosztása után be is hatolunk a kis fémajtón.
A Sátorkőpusztai-barlang félúton van az utcai ruhában is kényelmesen besétálható barlangok (mint például a Pál-völgyi) és az overallos, kúszó-mászó barlangok (mint amilyen például a solymári Ördög-lyuk) között. Aránylag ki van építve, ami azt jelenti, hogy visszafogott mértékben felszerelt fémhidak, fémlépcsők, fémlétrák segítik a haladást. Ha ezek nem lennének, elég nehézkes lenne leereszkedni a 45 méter mélyen fekvő nagyterembe, ami most a barlang alsó részét zárja. És akkor a visszamászásról nem is beszéltem.
Szóval, mivel több helyen is létrázni kell, aránylag szűk járatokban, nem árt, ha nem szmokingban-kisestélyiben érkezünk. Látogatásunkkor ráadásul esik odakint, ezért a létrák kissé sárosabbak, csúszósabbak. A fejlámpa sem nélkülözhetetlen, mert a barlang jól be van világítva.
Már az alábocsátkozás elején feltűnnek azok a jellegzetes gömbfülkék, amiket az egykor itt kavargó-bugyogó hévíz alakíthatott ki. Az egyiknek nevet is adtak a barlangászok: ez a Kacsa, aminek formája valóban egy széles csőrű madárfejet formáz. Ahogy mászunk lefelé a többfelé elágazó gömbfülke-füzéren átbujkálva, arra gondolunk, hogy az első felfedezők biztos eltévedhettek párszor a labirintusukban. Lejjebb ereszkedve feltűnnek a falon a különböző hévizes eredetű ásványkiválások: a csillogó, fehér kristályok hol borsóformában, hol karfiolszerűen borítják a sziklafalat.
Az utolsó ereszkedés egy 9 méteres létrán történik, itt már a Benedek Endre-terembe érkezünk, a látogatható rész legmélyebb pontjára. Mint megtudom, a terem egykor régen vastagon ki volt bélelve fehéren csillogó gipszkristállyal, amiből már csak mutatóban maradt pár helyen, legalábbis a felfedezéskori állapothoz képest. A barlang ugyanis sokáig szabad rablás áldozata volt.
Ahogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park ismertetőjében áll, a kőbányászat során felnyílt barlang 1946-os felfedezésekor nagyon nagy geológiai kuriózumnak számított. A ritka és különös szépségű képződmények messze földről vonzották az ásványgyűjtőket és kincsvadászokat, így hiába zárták le a barlangot, rendszeresen feltörték. A rongálásból kivette a részét a közelben állomásozó magyar és orosz katonaság is: előfordult, hogy egy magas rangú tisztet a barlangból kihordott ásványok díszsorfala fogadott. 1951-re a kristálykincs 70 százaléka eltűnt, elpusztult.
1958-ban vette át a barlang kezelését a Benedek Endre vezetésével megalakult dorogi Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport. Az 1980-as évek végén megszűnő társaság 1989-ben új tagokkal, új néven (Benedek Endre Barlangkutató és Természtevédelmi Egyesület) éledt újjá. A BEBTE azóta is kutatja, üzemelteti azt. A járatokat elborító agyag- és törmelékréteget folyamatosan, szisztematikusan takarítják, hogy előkerüljenek alóluk a még megmaradt kristályformák. Így bújtak felszínre a barlangterem talán legkülönlegesebb képződményei, az 50-60 cm átmérőt is elérő, magasba törő gipszpillérek.
És így bújt elő 2006-ban a letaposott járószint alól egy kisebb kristálybevonatos üregecskéből a 3 centiméter magas kecses Gipszhattyú is. A hattyú mellett gipsztű-darabok és rostos gipszformák voltak még benne. Nagyon szerettük volna megnézni a gipszhattyút, viszont a képződmény sajnos megtalálásának évében eltörött és megsemmisült.
A barlang mélyebb szakaszain különleges ásványkiválások egymásra épült sorozata kápráztat: kalciterek különös, kusza formái, vékony borsókőrétegek, vagy aragonitpamacsok borítják a falakat. A sziklafalra több helyen vastag gipszréteg tapad, mely helyenként egészen finom gipszszálakból, vagy szeszélyesen kacskaringózó gipszvirágokból áll össze.
A Benedek Endre-termet korábban nevezték Kővirágok termének is, ugyanis a falakat borító aragonitpamacsok láttán erre asszociáltak a felfedezők. Még ebben a kristályvilágban is bőséges az élet: pókok, rovarok, denevérek lakják a barlangot, valamint a nagy pele. A kis rágcsáló mindenevő, még a szappanra is rámegy, mesélik a barlangászok. Télen 20 centi mélyre beássa magát az agyagrétegbe és táli álmot alszik, nagyjából mostanában, májusban ébredezhetnek.
A teremben van egy kis forrás is, a látogatók ihatnak a szó szerint kristálytiszta vízből. Felfelé menet aki vállalkozik rá, besegíthet a barlang tisztításába: bevásárlószatyrokba adagolt törmeléket vihet fel magával. A munka ugyanis még nem ért véget a szép kalcitfelületek napvilágra hozatalával: a barlangászok folyamatosan bontják a még mindig bőven előforduló törmelék- és agyaghalmokat. A nagyját kiskalapáccsal és lapáttal, az érzékenyebb részeket pedig vízzel mossák tisztára. Cél a felfedezés előtti állapot visszaállítása, amennyire lehet. De új járatokat is keresnek, mert érzésük szerint legalább még egyszer ekkora barlangot rejt a hegy belseje.
A törmelékes zacskóval visszamászunk a felszínre, ahol még magyarázatot kapok a barlang nevére is. A Strázsa-hegy tetején van egy érdekes sziklaképződmény, amit a helyiek csak Tündérkapunak neveznek. A sziklabordáival egy hatalmas kősátorra emlékeztető természeti csoda egyben egy másik, feljebb elhelyezkedő barlang bejárati csarnoka is egyben: a Strázsa-barlangé. (A két, egymáshoz közel eső barlang között még nem találtak kapcsolatot, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy van összeköttetés köztük.)
A Nagy-Strázsa-hegy tetején álló „kősátor” lehetett sokak szerint a hegy tövében található Sátorkőpuszta névadója, amiről aztán az 1946-os felfedezéskor a Sátorkőpusztai-barlangot elnevezték. A nyílt barlangcsarnok, azaz a Tündérkapu is védett terület, csak a barlangászokkal lehet megnézni nagy ritkán, akik egyébként az 1963-ben itt megnyílt Strázsa-barlangot is kutatják.
A barlangi túra mindennel együtt körülbelül másfél órás elfoglaltság. Jó időben kiegészíthetjük egy kisebb túrával is: választhatunk a közeli Kis-Strázsa-hegyi tanösvény bejárása vagy az egyik legjobb pilisi kilátóhely, az Öreg-szirt meglátogatása között. Mindkettőről egy korábbi túracikkben írtam.
Kommentelheted a cikket, és ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! Facebook-oldalán is, sőt lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.
További barlangos túracikkek: