Ha érintetlen, elzárt természeti-vízi világot akar látni valaki a főváros közelében, akkor az Ipolyra menjen kenutúrázni.
Sok túrázó a Börzsönybe menet elmegy a csendesen kanyargó Ipoly mellett, ilyenkor biztos eszükbe jut néhányuknak, hogy nem lenne rossz felülni a természet folyékony futószalagjára egy kenuban, és csak sodortatni magukat az árral a nagy zöld alagútban egészen a dunai torkolatig. Nekem biztos megfordult a fejemben, ezért örültem is, amikor a tavaly téli evezős fényünnep után most meghívtak a kétnapos Fjällräven Campfire vízitúrára ide.
Különösen érdekessé tette az evezést, hogy indulásunk előtt pár nappal a nagy esőzések miatt rendesen megáradt az Ipoly, és a megemelkedett, felgyorsult víztömeg izgalmas helyzeteket ígért. Szerencsére a tetőzésen már túl voltunk, de az Ipoly folyási sebessége a szokásosnál gyorsabb volt, és attól sem kellett tartani, hogy a négyszemélyes kenu alja fennakad egy zátonyon.
Az Ipolyon számos vízitúra-szervező cég indít túrát vagy kölcsönöz ki túrakenukat. Gyakorlottabbak akár Balassagyarmattól elindulhatnak, ahol még elég kicsi a folyó, legtöbben azonban Drégelypalánktól vagy még attól lejjebb indítják a túrát, ahol már nem szükséges nagy technikai tudás. Azért nem árt, ha a túracsapatból láttak már páran evezőlapátot.
A folyó egyébként a Gömör-Szepesi-érchegységben (Slovenské rudohorie) ered, kb 70 kilométerre északra a magyar határtól, és Ipolytarnócnál érkezik be az országba. Azazhogy nem teljesen be, mert határfolyóként halad tovább 143 kilométeren át, hogy a Börzsönyt nyugat felől megkerülve a Dunába fusson.
Kétnapos túránk Tésa alól, egy part menti kaszálótól indul, itt verünk sátortábort este. A rét mellett alkalmas vízreszálló hely van, a kenukat beparkoljuk fölé a partra. Innen 32 folyami kilométer a Duna, azaz a szobi végállomás, ahol a hajókat visszaadjuk. Kényelmes evezést tervezünk, nagyjából kétszer 15 kilométert, azaz napi 3-4 óra folyamatos kenuzást, plusz pihenőket, valamint az átemelést az útba eső gátakon.
Az Ipoly azért teljesen más, mint a Duna, mert a partja végig természetes. Alig jön be út, sehol egy település vagy egy ház, csak az erdő zöld, sokszor fölénk boruló fala. Ezért itt egy többnapos vízitúrára úgy kell berendelkezni, hogy nem lehet menet közben vásárolni, vinni kell magunkkal mindent.
Az első nap reggel betoljuk a hajókat a vízbe, és lassan csordogálni kezdünk. Megmérem GPS-szel: ha nem evezünk, akkor 4-5, ha lapátolunk, akkor 8-10 kilométeres sebességgel haladunk. Elég kényelmes. Van időnk elmerülni az erdő csendjében, amit legfeljebb a madarak csicsergése ver fel. A vízszint láthatóan még magas, de a tetőzés óta vagy nyolcvan centit apadt a folyó.
A folyó menti galériaerdő olyan mint egy nagy természetes zajvédő fal, sőt, sok helyen konkrétan a fák alkotta alagútban siklunk. Csend, béke, nyugalom. A vízitúrázás néha olyan érzést kelt bennem, mint amikor a repülőtéren felállok a mozgójárdára: kissé túl sok a kényelemből. Ez az érzés azonban gyorsan elmúlik, mivel megfeledkeztem arról a korábbi tapasztalatról, milyen kevés hely van a lábaknak a kenu első ülésén, és fészkelődni kezdek a kis padon.
A part mentén azonban több természetes kikötőhely is van, ahol meg lehet állni, kinyújtóztatni a lábunkat. Így érünk le az ipolytölgyesi táborhelyig, ahol ismét tábort verünk. Nagy a luxus: a tábor szélén igazi fabudi áll, ezt meg kell becsülni. Másnap reggel kormányosunk bejelenti, hogy haza kell mennie, mert megbetegedett a gyerek. Nincs más hátra, elvállalom, hogy elkormányzom a kenut, hiszen régebben kajakoztam, az nem állhat távol tőle.
Hárman maradunk a hajóban, egész összehangoltan tudunk mozogni. A magabiztosság az első, igazán komoly rőzsegátnál megrendül. A gát úgy alakult ki, hogy a 15-20 méter széles folyóba bedőlt keresztbe néhány fa, ami megfogta az uszadékot. Egy kis keskeny átjáró maradt a bal part mellett, de láthatóan az előttünk haladó hajó tapasztaltabb legénysége is megküzd vele, ugyanis az ár megállíthatatlanul sodor neki egy keresztben fekvő fatörzsnek.
Átvillan az agyamon, hogy itt nagyon nem lenne jó vízbe fordulni, mert ha a folyó beszippant a rőzsegát alatti szifonba, akkor onnan nehéz lesz kikecmeregni. Ráadásul, mintha azt mondta volna valaki, hogy egy kenut pár napja (tetőzés idején) úgy beszívott itt a víz, hogy azóta se tudták még kiszedni. Némi szerencsétlenkedés után kézzel ellökdössük a kenut a keskeny átjáróig, ahol aztán nagy nehezen ráfordulunk, és hopp, már túl is jutottunk. A két másik kenu mögöttünk még negyed óráig küzd, vissza is fordulunk értük, de aztán látjuk, hogy sikerült nekik is a manőver.
Szóval jó a magas vízállás, mert tényleg nem ér le a kenu feneke, és a tempót is meggyorsítja, de még az ilyen kisebb folyó, mint az Ipoly is tud izzasztó perceket szerezni. A rőzsegát lényegében a túra legizgalmasabb pontja volt, ugyan nem sokkal utána igazi betongát is áll keresztbe a folyón, de azt könnyedén, a parton cipelve a kenukat kikerüljük.
Ahogy közeledünk a Duna felé, az Ipoly bekanyarog a Börzsöny és a szlovákiai Helembai-hegység közötti szorosba, amibe szemből néha bekukkant távolról a Visegrádi-hegység. A fenti vadregényes szakasz mellett ez a másik legszebb része a túraútnak. Az új ipolydamásdi híd alatt átcsurogva már tudjuk, hogy közel a dunai torkolat. Végül kiérünk a széles, nyílt vízre: ez már egy teljesen más világ. A part mentén nemsokára el is érjük a szobi végállomást, ahol a strandon a másnapi falunapra melegít egy dj. A mélynyomó dobhártyaszaggató hangja éles ellentétben áll az Ipoly csendjével, megjöttünk, üdv, civilizáció.
Konklúzió: a Dunán elég sokan próbálnak kenuzni, egy-két római-parti kanyar után pedig egy tapasztaltabb kormányossal simán bevállalható egy Ipoly-túra. Alacsonyabb vízállásnál nyilván kisebb a kockázat, és ilyen, szinte hermetikusan elzárt természeti-vízi világot a főváros nagyobb körzetében nem sokat talál az ember. A Tisza, a Szigetköz vagy a Dráva hasonlóan jó kenuzó hely lehet, de azokat majd egyszer talán egy másik túra során fogjuk megnézni.
Közeleg az idei Fjällräven Vándortúra a szárazföldön is
A Bükk és a Balaton-felvidék után idén nyáron új útvonalon, a Mecsekben kanyarog a Fjällräven Vándortúra. A 2023. augusztus 28. és 31. közé szervezett élménytúrára még június végéig lehet jelentkezni az esemény honlapján, aztán a regisztrációs időszak lezárul. A résztvevők a hegyeken, völgyeken átívelő 74 kilométeres távot 4 nap alatt járják végig. A svéd Fjällräven Classic hagyományait követve a túrázók maguk viszik minden felszerelésüket hátizsákjaikban, az éjszakát pedig a kijelölt táborhelyeken, a sátraikban töltik. Bár a túrázók napi 17-19 kilométert tesznek meg, a Fjällräven Vándortúra nem teljesítménytúra, hanem közösségi túraesemény, írtuk korábban.
Kommentelheted a cikket, és ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! Facebook-oldalán is, sőt lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.