A rendőrség épülete elől próbált elkötni egy motort, de alig sikerült eljutnia az úttestig
2021. augusztus 11. – 07:44
–
Előd Fruzsina
A részeg fiatal többször felborult a néhány méteres távon, a VII. kerületi rendőrök elfogták.
A Kutyapárt benézte, hogy a Volán benézte, hogy Vak Béláról megállót neveztek el
2021. augusztus 10. – 18:46
–
Molnár Réka
Vak Béla és Vak Bottyán neve keveredhetett össze a Balatonakarattyán lévő buszmegálló izgalmas történetében.
Japán gyerekkórus énekli a magyaroknak, hogy az éjjel soha nem érhet véget
2021. augusztus 10. – 10:16
–
Bakró-Nagy Ferenc
Soha ilyen cukin nem zengett még a Jetyürmetyür a tyerelem tyányány.
Egy kupac ruha alatt próbált elbújni a rendőrök elől, nem jött be
2021. augusztus 9. – 17:13
–
Iván András
Egy szolnoki rablás feltételezett elkövetőjét öt hónapig keresték a rendőrök. Meglepő helyen találták meg.
Elfelejtették lezárni a parkolót, ezért inkább körbeaszfaltoztak egy autót Romániában
2021. augusztus 9. – 16:27
–
Molnár Réka
Amit tudtak, azt leaszfaltozták, a többi meg úgy maradt.
A 2021-es Űrolimpia pont olyan szórakoztató volt, mint amilyennek hangzik
2021. augusztus 8. – 18:02
–
Világi Máté
Az űrhajósok például zérógravitációs gimnasztikában és sportlövészetben mérték össze tudásukat.
Az egyik Bobó alatt úgynevezett tüskét lelt
2021. augusztus 8. – 10:15
–
Haász János
Kémiatanárok, tréfarépa és marhafing az e heti idézetcikkben. 7per7.
Beperelte egy orosz nő a McDonald'sot, mert annyira megkívánta a reklámjuk miatt a sajtburgert,...
2021. augusztus 7. – 13:22
–
Sajó Dávid
Az omszki nő 16 éve tartja a nagyböjtöt, de egy sajtburgerreklám most kifogott rajta.
Már a Nemzeti hitvallásunk első mondatába hiba csúszott a kormány oldalán
2021. augusztus 6. – 18:30
–
Klág Dávid
Hogy mit csináljon az isten a magyarokkal?
Ma van a nemzetközi sörnap
2021. augusztus 6. – 10:00
–
Sajó Dávid
Aki teheti, hívja meg a másikat egy korsó sörre ma.