A leghosszabb, a legkonkrétabb, a legorbánozóbb: itt az év, ha nem az évezred legeslegebb sajtótájékoztató-címe

2022. szeptember 06. – 09:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden felesleges előjáték helyett a puszta tények: kedden 11 órakor Debrecenben a DK helyi irodájánál sajtótájékoztatót tart a Gyurcsány-párt cívisvárosi pörölye, az alusisakos kalandjával országos ismertségre szert tett Varga Zoltán, aki néhány hónapja a fülünk hallatára hasonlította Orbán Viktort egy túlfújt gumikesztyűhöz.

A sajtótájékoztatót ezzel a címmel hirdették meg, szó szerint idézem:

Vége a pitiáner bábjátéknak. Nem volt itt se egyeztetés, se szakértői vizsgálatok, Orbán beteg biznisze van csak. Városunk szolgalelkű vezetői Orbán egyetlen intésére aláírtak a kínai akkugyárnak, ezzel eladták a lelküket, vele Debrecen alól vizet, talán az egészséges élethez való jogunkat is! Történelmi bűn, amit elkövetnek. Felelni fognak.

Gondolom, minden különösebb indoklás és magyarázat nélkül egyetérthetünk abban, hogy Varga Zoltáné mostantól a Világ Valaha Volt Legrészletesebb és Legkonkrétabb Sajtótájékoztató-címe. Emellett felterjeszthető az Legorbánozósabb Sajtótájékoztató-cím A Betegbizniszelő És Pitiánerbábjátékos Kategóriában címre is.

Végezetül pedig minden kétséget kizáróan elnyerte a Valószínűleg Leghosszabb Sajtótájékoztató-cím kategória különdíját is 344 leütésnyi címével – szigorúbb nyomtatott lapokban egy teljes mínuszos hírt meg kellett írni nagyjából ekkora terjedelemben. (Csak összehasonlításként: a magyar szépirodalom egyik leghosszabb címe, Örkénytől a Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz mindössze 259 karakter hosszúságú).

Kérdésünk már csak egy maradt: mindezek után, ami leírt a meghívóban, miről akar még beszélni Varga Zoltán?

Kövess minket Facebookon is!