Van valami tippje, hogy hol készült ez a fotó? Elöljáróban annyit elárulunk, hogy nem a NASA honlapjáról van.

Ezek a nyomok itt nem a marsjáró nyomai. A fotót kollégánk készítette ma reggel. Itt egy másik felvétel, amit egy videóból vettünk.

Ha jobban megnézi, itt azért már felfedezhetők az élet, vagy legalábbis a víz nyomai. Eláruljuk a megoldást? Nos, a kép Balatonfenyvesen készült a Balatonról. Így talán ismerős már a hely, még az is lehet, hogy a nyáron itt strandolt. Pontosabban sétált, sőt túrára indult, hogy pár száz méter megtétele után vizet találjon és strandolni tudjon.

A vízügy honlapja szerint most októberben a Balaton vízszintje átlagosan 30 centin áll. A nagy aszályban augusztus elején is már csak 54 centi volt az átlagos vízmélység, ami azóta is fokozatosan csökkent – már akkor száz métereket kellett besétálni a déli parti strandokon, hogy valamennyire ellepje az embert a víz.
Balatonfenyvesen még összetettebb a helyzet, mert a kikötő miatt felhalmozódik az iszap, ami nyugatra nem tud elterülni.
Hogy ne parázzon be túlságosan, olvassa el ezt a cikket, mert az alacsony vízszint még nem feltétlenül jelenti a világ végét, vagy azt, hogy a mi drága Balatonunk végleg eltűnik.