Sport

Kajak-kenu: három magyar hajó is döntőzik csütörtökön
Kajak-kenu: három magyar hajó is döntőzik csütörtökön
Adolf és Hajdu kenukettőse és a férfi kajaknégyes is magabiztosan ment a döntőbe, a női kajaknégyes már korábban bejutott.
Imane Helif után a vb-ről szintén a nemi tesztje miatt kizárt Lin Jü-ting is olimpiai döntőben bokszolhat
Imane Helif után a vb-ről szintén a nemi tesztje miatt kizárt Lin Jü-ting is olimpiai döntőben...
A bokszolók indulása miatt egy hete áll a bál, de így mindketten esélyesek az aranyéremre.
Megszületett az első magyar érem kajak-kenuban, Pigniczki Fanni 12. lett ritmikus gimnasztikában
Megszületett az első magyar érem kajak-kenuban, Pigniczki Fanni 12. lett ritmikus gimnasztikában
A nyílt vízi úszó Fábián Bettina nagy bravúrral ötödik lett 10 kilométeren. A párizsi olimpia csütörtöki napjának magyar eredményei egy helyen.
Bravúros eredmény a nyílt vízi úszóknál, Fábián Bettina ötödik lett az első olimpiáján
Bravúros eredmény a nyílt vízi úszóknál, Fábián Bettina ötödik lett az első olimpiáján
A magyar versenyző folyamatosan jött fel, az utolsó kilométereken a második bolyban úszott, a végén pedig nagyot hajrázott.
„A birkózás győzött, én pedig veszítettem. Az álmaim összetörtek” – visszavonult a döntő előtt a súlyhatár átlépése miatt kizárt indiai birkózó
Nyilvánvaló bírói hibákról ír az olasz sajtó a vízilabdázók magyarok elleni negyeddöntője után
Nyilvánvaló bírói hibákról ír az olasz sajtó a vízilabdázók magyarok elleni negyeddöntője után
Condemi piros lapos kiállítását elfogadhatatlannak tartják, szerintük a bírók meglopták az olasz csapatot.
Vogel Soma feltárta, mire figyel az ötösök védésénél
Vogel Soma feltárta, mire figyel az ötösök védésénél
A magyar pólókapus a meccsen két, a szétlövésben három büntetőt fogott meg, döntő szerepe volt az olimpiai elődöntő kiharcolásában.
Jöhetnek a kajak-kenu-érmek, Losonczi bronzéremért birkózik – a magyarok csütörtöki programja
Jöhetnek a kajak-kenu-érmek, Losonczi bronzéremért birkózik – a magyarok csütörtöki programja
A női kajaknégyes már döntős, de más egységek is bejuthatnak az éremfutamba. Magyar versenyzőkkel kezdődik az öttusa és a ritmikus gimnasztika is.
Videón Vogel Soma parádés védései
Videón Vogel Soma parádés védései
Az olaszok elleni olimpiai negyeddöntőt büntetőkkel döntötték el a pólósok, a magyar kapus három ötméterest is megfogott.
Borzalmasan nagyot bukott az akadályfutás világcsúcstartója
Borzalmasan nagyot bukott az akadályfutás világcsúcstartója
Az etióp Lamecha Girma nagy hajrát indított a győzelemért, de aztán elakadt az egyik akadályban. Hordágyon vitték le a pályáról.
Kövess minket Facebookon is!