Megdöntötte Puskás Ferenc rekordját Luka Modrić

2024. október 19. – 23:27

Másolás

Vágólapra másolva

2-1-re nyert a Celta Vigo otthonában a Real Madrid, ami így önmagában talán még hírértékűnek sem nevezhető ismerve a BL-győztes csapat erősségét. Az viszont már abszolút hír, hogy pályára lépett Luka Modrić, aki ezzel minden idők legidősebb játékosa lett a Real Madridban, és ezzel megdöntötte Puskás Ferenc rekordját.

Modrić 39 évesen és 40 naposan lépett pályára, vagyis négy nappal idősebben, mint 1966-ban Puskás az utolsó meccsén a Real Madridban.

A horvát játékost a 63. percben állították be csereként, és alig három perc kellett neki, hogy gólpasszt adjon Vinícius Juniornak.

Ezzel az eredménnyel utolérte a Real a tabella élén a Barcelonát, azonban a katalán csapat egy meccsel kevesebbet játszott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!