Külföld

Angliában élő románok között tört ki tömegverekedés a lutoni reptéren
17 embert vettek őrizetbe, többen kórházba kerültek.
Hat nap után előkerült az a tigris, amivel gazdája a rendőrök elől menekült Houstonban
Az India névre hallgató tigris jó állapotban van, és ideiglenesen egy állatmenhelyre, majd egy vadrezervátumba kerül.
42-en meghaltak, köztük tíz gyerek a vasárnapi gázai bombázásokban
Netanjahu szerint addig fogják bombázni Gázát, amíg szükséges.
Tolongás a demokrácia ünnepén: 592-en jelentkeztek Iránban az elnökválasztásra
De majd az Őrök Tanácsa dönti el, ki indulhat el valójában.
„Hangok parancsolatára” megölte két gyerekét egy asszony az Egyesült Államokban
A hét- és kilencéves gyerekek megölése után ő maga értesítette a rendőrséget.
Emberi húsból készült csevappal sokkolta a nézőket a szerb elnök
A focimaffia gyilkosságairól és darálógépekről mesélt a tévében Vučić, akinek a fia maga is a bűnszervezet tagjaival haverkodott.
Izrael földig rombolta a nemzetközi újságíróbázist Gázában
A támadás után az eddig teljesen Izrael mellett álló Biden rátelefonált Netanjahura.
Még a világ legbiztonságosabb országában is havonta megöl egy nőt a párja
Svédországban tavasszal öt hét alatt hat nőt öltek meg. Bár az áldozatok eltérő életkorúak, a gyilkosságok pedig az ország több különböző pontján történtek, az eseteket összeköti, hogy minden...
Nyitnak a szomszédok, szombattól Ausztriában, Szlovákiában és Romániában sincs kijárási korlátozás
Éttermek, hotelek, élet: homályos emlékek kelnek életre a múltból. Romániában az utcán sem kell maszk.
Bali szigetén kiakadtak a pornót forgató, maszk nélkül kolbászoló gazdag influenszerekre
Rossz példát mutatnak a többi turistának, aminek végül a helyiek isszák meg a levét.











