Külföld
Kétmillióan követték a vlogger anyát, akit most azzal vádolnak, hogy éheztette és bántalmazta...
A hat gyerekének neveléséről videókat feltöltő Ruby Franke-ről már évekkel ezelőtt sejteni vélték, hogy nem a legszeretőbb szülőként bánik velük. A múlt héten azután vették őrizetbe, hogy a 12 éves...
Navracsics reméli, november végére megállapodhatnak Erasmus-ügyben a Bizottsággal
Brüsszelben tárgyalt a miniszter és kollégája, Bóka János. Konkrét eredménnyel nem jártak.
Öten meghaltak, miután elszakadt egy felvonó kábele Balin
Az áldozatok egy resort személyzetének voltak a tagjai.
Magyarok is részt vesznek az ezer méter mélyen rosszul lett barlangkutató törökországi mentésében
Az amerikai kutatónak bélrendszeri vérzése van, állapota továbbra is súlyos.
Kína elrendelte, hogy a kormányzati tisztviselők ne használjanak iPhone-t a munkahelyükön
A döntést az adatbiztonsággal magyarázták, de az is közrejátszhatott benne, hogy az USA próbálja megakadályozni Kínát abban, hogy versenyképes maradjon a csipiparban.
Örményország közös hadgyakorlatot tart az Egyesült Államokkal
Az örmény védelmi minisztérium szerint a gyakorlat célja, hogy felkészítse erőit a nemzetközi békefenntartó missziókban való részvételre.
Ki akart ugrani az emeletről egy izraeli férfi, egy miniszter lebeszélte róla
A 28 éves férfi azzal fenyegetőzött Izraelben, véget vet az életének, ha nem engedik beszélni a védelmi miniszterrel.
Bajban vannak az oroszok délen, de az ukrán ellentámadás még nem áttörést, hanem beékelődést ért el
Olyan erőket vezényelnek az oroszok Zaporizzsja megyébe az ukrán ellentámadás megállítására, amelyek más fronton hagynak lyukat, vagy nincsenek teljesen kiképezve. Ez az orosz tartalékok hiányát...
Kelet-ukrajnai piacra támadtak rakétával az oroszok, tizenheten haltak meg
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
22 év börtönt kapott a Capitolium ostromát irányító Proud Boys-vezető
Az ítélethirdetés előtt a férfi elismerte, hogy hibázott, és elnézést kért a rendőrségtől, a bírótól könyörületet kért.













