A Rafahból kimentett izraeli túszok azt állítják, hogy nem kapták meg a gyógyszereiket a fogságban

2024. február 13. – 11:16

frissítve

A Rafahból kimentett izraeli túszok azt állítják, hogy nem kapták meg a gyógyszereiket a fogságban
Egy palesztin férfi az izraeli légicsapás nyomait vizsgálja Rafahban, 2024. február 12-én – Fotó: Ibrahim Abu Mustafa / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid dokumentumfilmet tett közzé a BBC News a Gázai övezet egy mentőcsapatáról, akik a Vöröskereszt helyi megfelelőjének, a Vörös Félholdnak dolgoznak. Ferasz el-Adzsarmi filmezte le a gázai háború első hónapjában, ahogy címről címre vonulnak a mentősök, bombázások helyszíneire kiérve, emberi roncsokat találva. Maguk a mentősök is láthatóan emberi roncsokká válnak, de a BBC kisfilmje szerint mindegyikük túlélte eddig a háborút. Itt csak a rövidített verziót illesztjük be, erős idegzetű olvasóink ide kattinthatnak a hosszabbért.

Annak ellenére nem kaptak gyógyszert a Rafah-ból kiszabadított izraeli túszok a fogságban, hogy a katari közvetítésű megállapodás szerint ennek meg kellett volna történnie, állítja az egyik kiszabadult túsz rokona. “Átadtuk az összes szükséges gyógyszert az utolsó gyógyszeralku részeként – mondta a nő az izraeli hadsereg rádiójának. Kiszabadult rokonaik azt mondták, soha nem kaptak semmit, meglepődtek, amikor megtudták, hogy van ilyen alku. A két férfit egy IDF-művelet során mentették ki Rafahban hétfőn kora reggel.

(Times of Israel)

A Reuters megszerzett egy dokumentumot, ami szerint Franciaország írásbeli javaslatot nyújtott át Bejrútnak a libanoni-izraeli tűzszünetre és a két ország határ rendezésére vonatkozóan. Ez alapján a Hezbollah egységei 10 kilométerre visszavonulnának a határtól.

A terv célja, hogy véget vessenek az Irán által támogatott Hezbollah és Izrael közötti harcoknak, amelyek a gázai háborúval párhuzamosan zajlanak a határon.

(Reuters)

A Hamász több tucat tagját megölték az izraeli csapatok a Gázai övezetben az elmúlt nap folyamán, főként Hán Júniszban, ahol a harcok nagy része zajlik – közölte reggeli jelentésében az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Az IDF közölte, hogy a csapatok „elmélyítették” a terület „operatív ellenőrzését”. Szintén Hán Júniszban az izraeli csapatok megöltek két Hamász-ügynököt, akik egy civil csoport álcája alatt próbáltak mozogni.

(Times of Israel)

A hétfői híreket ide kattintva olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!