Kiadta a külügyminisztérium, idén hányszor és hova repült Szijjártó a rendőrségi helikopterrel
Hadházy Ákos közérdekű adatigénylésére részletezte a külügyminisztérium az utazásokat.
Az elmúlt öt évben nem esett akkorát a használt lakások ára, mint 2020 második negyedévében
Több mint hat százalékot estek az árak, nagyrészt a járványnak köszönhetően.
Másfél évet kaphat a halálos balesetet okozó rendőr
Két éve egy másik, ugyanoda siető rendőrautóval ütközött, egy őrmester meghalt.
Százezer darab oltóanyagot adott a Sanofi az államnak
Az együttműködés miatt nem lesz elérhető a Vaxigrip Tetra a gyógyszertárakban.
Minden eddiginél több, 38 beteg halt meg
989 új fertőzött egy nap alatt, 32,9 ezerre nőtt az aktív fertőzöttek száma.
Ismerőseivel szabadult volna meg a holttesttől a férfi, aki bankkártyájáért akarta megölni barátját
A férfi két évet kapott emberölés előkészülete miatt.
Laár András elképedt, amikor meglátta Besenyő Pista bácsit a Párbeszéd plakátján
Laár András egy Facebook-bejegyzésben határolódott el a párt online plakátjától.
Karácsony Gergely: Ki akarják törni a nyakunkat
„Ma nem látom magam más szerepben, mint a megválasztott főpolgármesterében, mást nem is kíván egyetlen porcikám sem”, jelentette ki a Telexnek Karácsony Gergely. Beszélt ugyanakkor az ellenzéki...
Elhagyhatta Miskolc lakott területeit az odatévedt medve
Az állat hétfőn este a Csanyik-völgy irányába haladt.
Kirúgták a vírusszkeptikus orvost a gyöngyösi kórházból
A kórház azt írta, hogy a kirúgott Pócs Alfréd nem viselt maszkot a szakrendelésein. Pócs az orvoskamara megyei elnöke is egyben, Ózdon és Salgótarjánban továbbra is dolgozik.
Kövess minket Facebookon is!