Iványi Gábor pereket indít, mert „néhány gazember mondott annyit a túloldalon”

2022. február 24. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

Először szólalt meg nyilvánosan a hétfői NAV-razzia óta Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője. A lelkész a Partizán csütörtöki műsorában beszélt a történtekről. Iványi állítja, hogy a mai napig nem tudja, miért szálltak ki az ellenőrök az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai irodáihoz. A lelkész hétfőn többször is elmondta, hogy a NAV által bemutatott dokumentumokból nem derült ki számára, hogy mit kerestek.

Harminc zsák iratot és pár számítógépet vittek el tőlük, Iványi szerint:

„most próbálják meg kitalálni, mivel vádolják őket.”

Az ellenzéki képviselőknek sem mondták el, pontosan milyen ügyben nyomoznak. Iványi és az ellenzéki politikusok is azon az állásponton voltak, hogy politikai célja volt a razziának, Orbán Viktor bosszúja áll mögötte. Ugyanakkor az ellenőrzés másnapján kiadott közleményében a NAV azzal vádolta Iványiékat, hogy 3 milliárd forintnyi járulékot nem fizettek be dolgozóik után.

A Partizán stábja szolidaritásból egymillió forintot ajánlott fel Iványiék részére. A pénz azokból a perekből származik, amelyeket Gulyás Márton nyert meg a KESMA ellen. „Néhány gazember mondott annyit a túloldalon”, mondta Iványi, hogy ő is gyűjtésbe kezd, pereket fog indítani. Azt nem fejtette ki, hogy pontosan kiket perel be.

Megkérdezték tőle, hogy ha ő lenne az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje, mit mondana beszédében. Iványi azt mondta: azt kérné, hogy szavazzanak rá, mert olyant embert választanának meg, aki elkötelezett ellenfele a korrupciónak, határozott képviselője a békének, az emberi és európai értékeknek és egyértelműen beszél a szegénységről.

Szóba került Ukrajna megtámadása is. Korábban már kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben kiálltak a megtámadott ország mellett. Emellett egy mikrobusszal kötszert, ágyneműt küldenek a térségbe. „Nem tudunk mást, oda küldjük, ha lehet.” Nyitva tartják templomaikat, intézményeiket, hogy fogadni tudják azokat, akik segítségre szorulnak, és keresik azokat a magyarországi ukrán csoportokat, akik aggódnak a szeretteikért.

A hétfői eseményekről szóló tudósításunkat itt találja, az Iványi mellett rendezett esti tüntetésről itt olvashat, ebben a cikkünkben pedig összefoglaltuk, hogyan került szembe a lelkész Orbán Viktor rendszerével az elmúlt tíz évben. Az elmúlt tíz évben komoly tartozásokat halmozott fel a MET a közművek felé, tavaly februárban pedig a szervezet egyes intézményeire összesen több mint 246 millió forintos bírságot szabott ki a NAV. Ehhez jön még a szóban forgó 3 milliárdnyi járulék be nem fizetése. Iványi évek óta következetesen azt mondja, hogy azért nem tudják kifizetni a tartozásaikat, mert ők sem kapják meg a magyar államtól nekik járó támogatásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!