246 millió forintra büntette a NAV Iványi Gábor egyházát

2021. február 22. – 19:23

frissítve

246 millió forintra büntette a NAV Iványi Gábor egyházát
Fotó: Oltalom Karitatív Egyesület/Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyes intézményeire összesen 246 131 000 forint (ebből 90 000 000 forint késedelmi díj) büntetést szabott ki a NAV, ami az egyes intézményeik bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti, derül ki az Oltalom Karitatív Egyesület Facebook-bejegyzéséből.

„Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában”

– áll a bejegyzésben.

Azt írják, a tőlük elvett pénzből nem az egyház hitéleti tevékenységét finanszírozzák, hanem a legszegényebbeket segítik belőle.

„Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gázelzárással várnia kell, és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk, és nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni.”

Kiderül az is, hogy ezután a lépés után körülbelül ezer munkavállaló és család veszítené el a munkalehetőségét, ezen kívül hátrányt szenvednének az egyház által ellátottak és az intézmények is.

Nemrég írtunk róla, hogy Iványi Gábor egyházának hosszú idő után újra lehet utalni a személyi jövedelemadó 1%-át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!