Lerombolják a várost, ha politikusok játszanak műemlékvédőset
A Wichmann megmentése valójában tragikus hír, 2010-től ugyanis szisztematikusan felszámolták az örökségvédelmi rendszert, a döntési jogokat pedig a szakmai döntéshozóktól a politikára ruházták át....
Döntés még nincs, de a köztévében már a Szegedi Tudományegyetem alapítványi átalakulásáról beszéltek
A szenátus csak pénteken dönt, de az anyag címe már ez volt: alapítványi fenntartásba kerül az egyetem.
Szijjártó nagyobb tiszteletet kér Bidentől, cserébe együttműködést ígér
A külügyminiszter szerint nincs túl nagy jelentősége annak, hogy a magyar kormány Donald Trumpot támogatta a kampány során.
Varga Judit kamatostul visszafizeti a 10 milliós csokot, ha kell
A miniszter szerint régebben azt tervezték, hogy tényleg a Balaton melletti aprócska faluba költöznek, aztán moratóriumot kértek a banktól.
„100 ezer a tarifám” – 2 évet és 3 millió forint pénzbírságot kapott a hálapénzt követelő...
Volt, hogy az orvos ugyan kapott pénzt, de kevesellte az összeget, és 150-160 ezer forintot kért. A Fővárosi Ítélőtábla súlyosbította a 74 éves orvos büntetését.
A Kúria megtiltotta a budapesti ingyenes újságokra vonatkozó fővárosi rendelet alkalmazását
A főváros tavaly írta elő, hogy a Budapesten terjesztett ingyenes sajtótermékek négy oldalán a fővárosi önkormányzat híreinek kell szerepelnie.
A jogsértések láttán kivonul az EU határőrizeti szerve Magyarországról
A Frontex nem akar részt venni a menekültek kerítésen túlra küldésének gyakorlatában, amely az Európai Bíróság szerint jogellenes.
Bruttó 260 ezer lesz a belépő alapbér az Auchannál
Március 1-jétől átlagosan 5,6 százalékkal emelik a nem vezető beosztásban dolgozók alapbérét.
Nem ösztöndíjat kapott Orbán Gáspár a brit elit akadémiára, hanem tanulmányi szerződéssel...
A szerződés alapján cserébe 5 évig itthon kell szolgálnia.
Furcsán megugrottak a szerencsejáték-bevételek a járvány közepén
Nem jött ennyi bevétel az államkasszába játékadóból, mióta a félkarú rablókat kitiltották a kocsmákból.
Kövess minket Facebookon is!