Egy mélykúti férfi kiállt az út szélére, és hozzávágott egy fejszét egy arra járó biciklishez, mert csak

2023. április 12. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy mélykúti utcában fejszével támadt egy kerékpárosra – derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint a férfi tavaly február 7-én a reggeli órákban magához vette a közel egy méter hosszú és majdnem 2,5 kg tömegű fejszéjét és a lakóhelyéhez közeli útkereszteződésbe ment.

Itt kiállt az úttestre, és a fejszével a felé kerékpározó, általa nem ismert nő feje irányába sújtott, miközben azt kiabálta, hogy „most megöllek”.

A nő az utolsó pillanatban félrerántotta a kerékpár kormányát, így a fejsze az úttestbe csapódott. A vád szerint a fejszecsapás életveszélyes sérüléseket is okozhatott volna.

Nem ez volt a férfi első erőszakos tette abban az évben, januárban a saját édesanyjára is rátámadt.

Amikor a nő átment a fia házához, hogy átadja neki a hozzá érkezett leveleit, a férfi indulatossá vált, felkapott egy 5 literes benzines kannát és abból a nő irányába locsolt, miközben egy öngyújtót tartott a kezében. Mikor édesanyja menekülni kezdett, a férfi a benzint a kannából maga mellett csorgatva követte őt. Majd a földre locsolt benzint megpróbálta meggyújtani, de az a havas talajon nem kapott lángra.

Aznap éjjel a férfi átment az édesanyja házához is és egy fejszével ráütött a bejárati ajtóra, amitől abban több, mint 70.000 forintos kár keletkezett.

Nem ér itt véget a bűnlajstrom: a férfinek azért is felelnie kell, mert 2021 októberében leszerelte egy autó rendszámtábláját , valamint azért is, mert a 2022 januárjában tartott kutatás során a házában kannabiszt találtak.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével, kábítószer birtoklásának bűntettével, valamint rongálás és zaklatás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!