Hemzseg a furcsaságoktól a szakértői vélemény, amely alapján elrendelték a két lakótelepi focipálya elbontását

2023. április 12. – 06:48

Másolás

Vágólapra másolva

Mindössze egyetlen mérésből és modellszámításból hozták ki, hogy meghaladja az egészségügyi határértéket a zaj, ami miatt a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte két játszótéri focipálya bezárását és elbontását Cegléden – derült ki a 24.hu birtokába jutott igazságügyi akusztikai szakvéleményből.

A dokumentum szerint a szakértő csak többszöri kísérlet után tudott mérést végezni a labdázó közelében, mert hol az időjárás nem volt megfelelő, egy másik alkalommal pedig

„10 és 17:30 óra között hiába vártuk, hogy legyen egyébként esetleges, e nem ritka, a kifogásra okot adó játék”.

Végül a másodrendű felperes házánál sikerült elcsípni egy meccset, 58,5 decibeles zajterhelést mért műszereivel a szakértő, amikor leírása szerint „8–10 fiatal felnőtt játszott, kísérve a szokásos verbális kommunikációval.” Mivel a másik pályánál továbbra is hiába várt a labdázó gyerekekre, ott modellezéssel 54,9 decibelt állapított meg.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A bíróság azt kérte, hogy mérjék meg, túllépi-e a nappali időszakra megállapított 55 decibeles határértéket a zajhatás, de a szakértő szerint ez az érték nagyvárosias környezetre vonatkozik a jogszabályokban, míg kertvárosias beépítettségnél 50 decibel a határ.

A szakértő pedig mindkét pályához tartozó helyszínt a kertvárosias környezethez sorolta, így a tízemeletes panelházat is.

Később a bíróság kérésére készített egy második szakvéleményt is, amely végén elnézést kért ezért a hibáért, – „nem mentség, csak magyarázat az időbeli és szellemi túlterhelés”.

A bíróság tehát egy olyan szakvélemény alapján bontat le két focipályát, ahol az egyik esetében a szakértő bevallottan tévedett a határérték megállapításában, noha a mérés adata ezzel együtt is meghaladja a limitet, a másiknál pedig egyetlen alkalommal sem tudtak játék híján mérni, így ott csak modellszámításra támaszkodhatott az Ítélőtábla.

De ez még nem minden. A 2019 őszén készült szakvéleményben még fémrácsról, fémszerkezetű kerítésről írtak, amely erősen zörgő hangot ad ki, ha rárúgják a labdát. A kerítést azonban azóta azóta műanyagra cseréltette az önkormányzat, amely nem ad ki jelentős zajt.

A bíróság hat hónapot adott a labdázók elbontására, a határidőt pedig az ítélet kézhezvételétől kell számítani. „Ha megkapjuk az ítéletet, a Kúriához fogunk fordulni felülvizsgálatra, amelyben kérjük az ítélet felfüggesztését” – mondta el a 24.hu-nak Ferenczi Norbert ceglédi önkormányzat képviselő, aki arról is beszámolt, hogy aláírásgyűjtés folyik a városban a pályák megmaradását kérve. Ha elegendő aláírás összegyűlik, azt beadják az alapvető jogok biztosának, hogy vigye az Alkotmánybíróság elé azt a miniszteri rendeletet, amely alapján elrendelték a két játszótéri focipálya elbontását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!