Bírósággal zárattak be két lakótelepi focipályát, mert a labdapattogás zavart egy-egy lakót a környéken

Cegléd belvárosi lakótelepének szélén, a Köztársaság utcában zöld fémkerítéssel körbevett focipálya szomorkodik üresen két tízemeletes ház közé szorítva. A befelé nyíló ajtó lezárva, mellette papír teszi közhírré: a focipályát bírósági döntés értelmében az önkormányzat azonnali hatállyal lezárta. Az arra sétáló emberek meg-megállnak, kíváncsian olvassák a feliratot. Egyikükkel szóba elegyedünk.

Magyar László Szolnokról költözött Ceglédre nemrég, az utca másik oldalára, a pályától 20-30 méterre fekvő kertvárosi házba. Előző lakhelyét pont a szomszédok zajongása miatt kellett otthagynia, mint mondja, kifejezetten allergiás a zajra. Éppen ezért nem is érti a bírósági döntést, hiszen, mint mondja, ha valakit, őt biztos zavarnia kellene a labdázásnak, de mégse zavarta.

„Ezek a gyerekek be vannak zárva a panelbe, kell nekik egy kis mozgási lehetőség”

– közli, hozzátéve, hogy van némi zaja ugyan a labdázásnak, de az szerinte nem zavaró. Bandázás sincs a pálya környékén, egyszer kellett csak szólnia a hangos zene miatt, de abból sem lett konfliktus.

Vizsgálgatjuk a focipályát, felkúsznak a csepeli gyerekkori emlékek, amikor kéjjel küldtük meg a labdával a lakótelepi focipálya hangosan rezgő vasrácsát, hadd szóljon. Minél vörösebb fejjel jött elő földszinti házmesterlakásából Paradicsom bá', annál erősebben zengett a kerítés. Ma már megértem, hogy ez akkoriban jó pár embernek nem tetszett, de senkiben még csak fel se merült, hogy bezárassák a pályát. A ceglédi pálya műanyag bilincsekkel fixált, műanyag borítású, hálóval magasított fémrácsa azonban biztos nem szól úgy mint a régi csepeli dühöngő. A korábbról kintmaradt tábla hirdeti, hogy nincs is mindig nyitva: télen 9-től 6-ig, nyáron 9-től 8-ig lehet használni, aztán lezárják az ajtót.

A biztonsági intézkedések nem véletlenek. Az egyik lakó 20 éve panaszkodik a pályára, 5-6 éve pert is indított az önkormányzat ellen, mondja Csáky András polgármester, akit a hivatalban látogatunk meg. Az önkormányzat első fokon nyert is, igaz, eleget kellett tennie az ügybe bevont alapvető jogok biztosa tanácsainak. A biztos kompromisszumra törekedett, ajánlása szerint időkorlát közé kellett szorítani a labdázást, akkor lett zárható a pálya, és figyeltek arra, hogy ne zörögjön annyira a kerítés. A lakónak ez nem volt elég, folytatta a pereskedést.

Vissza a pályára: vajon ki lehet a lakó, akit ennyire zavarhat a foci? A pálya mellett, két méteren belül emelkedik a tízemeletes épület fala, a magasan a kapu fölé rúgott lövések néha bizony az első emeleti panelen csattanhatnak. Egy nő kint ül a leginkább érintett első emeleti lakás erkélyén. Kíváncsian szólok fel, hátha ő el tudja mondani, mitől olyan pokoli a helyzet, hogy be kellett zárni a labdázót. A nő megemlíti, hogy néha bizony felpattant a ladba a falhoz, amit hallottak is, de annyira nem zavarta őket, neki is vannak gyerekei.

Ahogy beszélgetünk, odalép egy fiatalabb férfi, rögtön érződik, hogy érzelmileg erősen érintik a történtek. Már attól tart, hogy a bontásra érkezett szakemberek vagyunk,

a bíróság ugyanis nemcsak a pálya bezárását, hanem az elbontását is elrendelte.

Mint elmeséli, felesége még tanúskodni is elment a perbe, hogy elmondja, a környéken élő mintegy száz ember túlnyomó többségét nem zavarja a gyerekek játéka. Éppen ezért megdöbbenve hallották a hírt a legújabb bírósági döntésről. Aláírást fognak gyűjteni, hogy az önkormányzat mégse zárja be a pályát. Azt nem tudja megmondani, hogy a másik lebontásra ítélt pályánál mi a helyzet, ezért felkerekedünk, és átmegyünk a hatszáz méterrel odébb fekvő pályához, ami az úgynevezett csokiházak (csokibarnára festett falú négyemeletesek) ölelésében van.

Egy idősebb nő dohányzik a barna falú épület mellett, a pályától nem messze. Ahogy megszólal, érződik a szavaiból a felháborodás. Itt több konfliktus is volt. Egy itteni lakó, aki a feljelentést tette, többször is fellépett a gyerekekkel szemben olyan módon, hogy az sokaknak nem tetszett.

A két pálya két fő ellenzője az elsőfokú ítélet után egyesítette erejét, és az egyesített, újraindított pert már meg is nyerték mindkettő esetében.

Beszélgetőpartnerünk rámutat a pálya melletti óvodára: most mi lesz, a focizó gyerekek után az óvodások következnek? Vagy 5 méter magas zajvédő falat húznak az óvoda köré? – kérdezi. Mint megtudjuk, a csokiházaknál nagyobb a felháborodás, ott aktívabbak a szülők. A múlt hétvégén a pálya mellé tiltakozó labdapattogtatást szerveztek, a helyi tévé be is számolt róla. Biztos hallották a feljelentők is, mutat az egyik közeli családi házra (a lakótelep itt is határos a kertvárossal.)

Itt az ideje, hogy meghallgassuk a panaszos felet, hiszen olyan erős érvei lehetnek, hogy a bíróság végül csak neki adott igazat. Becsengetünk a házba, egy ablak nyílik ki. Elmondjuk, mit szeretnénk, de csak annyit hallunk az ablakban megjelenő nőtől, hogy őt nem zavarja, nem akar nyilatkozni semmit. Tehát vagy rossz helyre csöngettünk be vagy nem a megfelelő személlyel beszéltünk. Becsengetünk a szomszéd házba is, senki nem nyit ajtót.

Visszatérünk a pályához, ahol Rimóczi Gáborral a körzet önkormányzati képviselőjével találkozunk. Mint meséli, igyekeztek mindent megtenni, hogy minél kisebb legyen a pálya zavaró hatása: lecserélték a kerítést, sőt az idei költségvetésben benne van a pálya aszfaltjának puhább műanyagra cserélése is. Korábban délelőtt iskolai tanulók, délután a környékbeliek fociztak, a döntés óta leszalagozták a pályát, és minden csendes.

Azt már Csáky Andrástól tudjuk meg, hogy a Kúriához fordulnak az ítélet ellen, a bontási kötelezettséget pedig megpróbálják felfüggeszteni az újabb döntésig. A polgármester azt mondta, szívesen odaadná a bírósági ítéletet, azt azonban még csak szóban ismertették, írásban nem kapták kézhez. Ezért a Fővárosi Ítélőtáblához fordultunk, hogy próbálják megvilágítani számunkra a döntés lényegét.

Mint megtudtuk, a panaszosok a keresetben azt kérték a bíróságtól: állapítsa meg, hogy

a labdázók (vagyis a perben alperesként az önkormányzat, mint a pálya tulajdonosa) a folyamatos zajártalommal birtokháborítást követnek el, és ezzel sérül a testi épséghez, a magánlakáshoz és a pihenéshez fűződő személyiségi joguk, valamint nem tudják lakásukat rendeltetésszerűen, nyugodtan használni.

A felperesek kérték továbbá a labdázók fémkerítésének elbontását is.

Az önkormányzat ezzel szemben azzal védekezett, hogy törvényben előírt kötelezettsége elősegíteni az állampolgárok egészséges életmódhoz, testedzéshez, sportoláshoz való jogának érvényre jutását. Álláspontja szerint jelentősebb közérdek fűződik ahhoz, hogy nagy számú helyi lakos biztonságos körülmények között tudjon a szabad levegőn sportolni, mint ahhoz a magánérdekhez, hogy a panaszosok minden zavarástól mentesen tudják használni lakásukat.

Első fokon az önkormányzat nyert, majd a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet és új tárgyalást írt elő. Az új ítélet a panaszosoknak adott igazat, kimondva, hogy az önkormányzat birtokháborítást követett el, megsértve a pihenéshez és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jogokat.

Az ítélet indoklásában a bíróság az akusztikai igazságügyi szakértő szakvéleményére támaszkodott, miszerint a szükségtelen mértékű zavaró zaj nem csökkenthető és nem szüntethető meg, ezért a pályákat el kell bontani.

Az önkormányzat fellebbezett az ítélet ellen, mert sérelmezte, hogy a bíróság nem vizsgálta a közérdek teljesülését a magánérdekkel szemben. Az új, február végi ítéletében

a bíróság helyben hagyta a korábbi bontásra vonatkozó döntést, és az önkormányzat érveit azzal utasította el, hogy a polgári törvénykönyv szerint a zaj tűrésére a panaszosok még ideiglenesen sem kötelesek.

Azaz mindenkinek alanyi jogon jár a szükségtelen zavarástól mentes életvitel, még mások egészséges életmódhoz való jogának érvényesülése érdekében sem kell tűrniük a szükségtelen zajt. Az érdekek egybevetésének pedig nincs értelme, mert egyértelműen megállapítható a zavaró (alkalmanként egészségügyi határérték feletti) zajhatás szükségtelensége, és nincs lehetőség a kiküszöbölésére. Az ítélőtábla válasza részletesen itt olvasható.

A lakók ügyvédje szerint nem egyedi esetről van szó

Mivel a panaszos lakókat nem tudtuk elérni, megkerestük az őket képviselő Nemesszeghy Aurél ügyvédet is. Ő azt mondta, 2017-ben keresték meg irodáját azzal, hogy hosszú

évek óta eredménytelen és kilátástalannak tűnő harcot folytatnak „a szomszédjukban található sportpályákon kifejtett magatartás rendkívüli zavaró jellege miatt”, a helyzet rendkívüli módon megviselte őket.

Csaknem 6 évvel ezelőtt adták tehát be a keresetet, a jogerős ítéletet pedig idén februárban hirdették ki.

Az ügyvéd hozzátette: a hosszadalmas per során szakértői vélemény készült, lényegében ez volt a bírósági ítélet alapja. A perben beszerzett szakértői vélemény megállapította, hogy a megengedett határértéket meghaladó zajhatás keletkezik megbízói lakásában a labdázók használatával, megállapították tehát az ún. „szükségtelen zavarást”. Ahogy arra az ítélet is utal, a szakvéleményt a peres felek elfogadták, mondta.

Nemesszeghy Aurél szerint sajnálatosan nem egyedi esetről van szó. Az országban számos olyan – főként régi konstrukciójú – sportlétesítmény van most is, melynél felmerül az egészségügyi határértéket meghaladó zaj, vagy egyéb zavaró magatartás. Szerinte a megoldás olyan létesítmények létrehozása lehet, melyek megfelelnek a modern elvárásoknak, működésük nem ütközik jogszabályba, és fel sem merül az egészségügyi határérték túllépése, így a sporthoz való jog gyakorlása nem sérti mások alapvető jogait.

Ahogy az ügyvéd is utal rá, az esetnek és a hozzá fűződő bírósági döntésnek jelentős társadalmi következményei lehetnek. Számos helyen okozhat a jövőben konfliktust a helyiek között, ha akad egy lakó, aki a többséggel szembemenve zavarónak ítél meg valamilyen közeli köztéri, közösségi tevékenységet, és az ítéleten felbátorodva beperli az illetékes önkormányzatot vagy közösségi szervezetet.