Felrobbant egy ház Szegeden, többen megsérültek, a romok alól is kimentettek valakit

2023. április 11. – 20:39

Másolás

Vágólapra másolva

Gázrobbanás történt egy épületben Szeged-Kiskundorozsmán. A katasztrófavédelem közleményében azt írja, az esethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották: az egységek átvizsgálták az ingatlant, egy embert kiszabadítottak a romok alól, és átadták őt a mentőknek.

A helyszín egy ipari-mezőgazdasági létesítmény lehet, a telken található, hosszú főépületben történt a robbanás.

A mintegy 85 méteres épületből úgy 20-30 méter eltűnt, a tető és a falak is romba dőltek.

Lapunkkal a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy az eset során hárman sérültek meg, a bejelentés a rendőrségre 18 óra körül érkezett. Az Országos Mentőszolgálat később azt közölte lapunkkal, a helyszínről egy középkorú és egy fiatal férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel, valamint a harmadik sérültet, egy szintén középkorú férfit könnyebb sérülésekkel szállították a területileg illetékes kórházba.

Fotó: Bálint András / Szegeder Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

A történteket büntetőeljárás keretein belül vizsgálják, további részleteket azonban majd csak a megyei katasztrófavédelem oszthat meg, a helyszínelés ugyanis cikkünk megjelenésekor még tartott, várhatóan még órákig eltart.

A helyszínre legalább öt mentőegység, két tűzoltóautó és három rendőrautó is kivonult.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!