Ezúttal egy másfél méter magas alföldi törpekilátón töpreng a fél internet

2023. április 12. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

A nyírmártonfalvi erdő nélküli lombkorona sétány mellett egy újabb kilátóról terjedtek képek az interneten – ezúttal egy törpekilátó mozgatta meg a kommentelőket.

Kunszentmiklós mellett egy teljesen sík területre épített, mindössze másfél méter magas kilátóról találgatták, hogy mi célt szolgál. A Kecsup.hu kérdezte erről az építtető Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságot, és ezt a hvg.hu vette észre.

A válaszból kiderül, hogy nem csak egy, hanem

összesen öt kilátó épült a Felső-kiskunsági pusztán, ebből kettő 1,5-2 méter magas, a másik háromnál pedig 4 méteren van a padlószint. A kilátók egy határon átnyúló, 75 százalékban uniós, 25 százalékban hazai finanszírozású, úgynevezett LIFE-projekt keretén belül készültek.

A LIFE-projekt neve „A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában”. A KNPI honlapja szerint a fokozottan védett madárfaj védelme négy ausztriai és öt magyarországi területen valósul meg. A hazai területek a következők: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az ELMÜ és három nemzeti park igazgatóság, a Kiskunsági, a Körös-Maros és a Bükki. A fő célkitűzés a túzokokra az ütközések miatt nagy veszélyt jelentő középfeszültségű légvezetékek földkábellel történő kiváltása.

A KNPI a portálnak azt válaszolta, hogy ezek a tematikus megfigyelő pontok egy rendhagyó, a nagyobb távolságok és a sokféle látnivaló miatt nem gyalogos, hanem autóval vagy kerékpárral bejárható tanösvénynek a részei, amelyek még befejezés előtt állnak.

„Tekintve, hogy síkvidéki, pusztai környezetben vagyunk, nem volt cél magas kilátók építése.

Kettő esetében kifejezetten a nagyobb csoportok befogadása és az akadálymentesítés (lépcső helyett rámpa vezet fel rájuk) volt a célunk. Ez a két alacsonyabb kilátópont közel van Kunszentmiklóshoz, illetve Bugyihoz, így akár a helyi óvodás és kisiskolás csoportok is ki tudnak látogatni rájuk. A 1,5-2 m magas kiemelés pont elég ahhoz, hogy a sík, pusztai terepen körbe lehessen tekinteni, de egyben kellően biztonságos a kisebb korú gyerekekből álló csoportoknak vagy kerekesszékkel közlekedőknek is” – írta a KNPI a lapnak. A tanösvény a két említett településen kívül Apajt és Kunpeszért is érinteni fogja.

A Nemzeti Park azt is írta, hogy mindegyik kilátó a Felső-Kiskunság egy-egy jellegzetes, nyílt pusztai élőhelyére került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!