Belföld
A Mészáros család cége bővítheti ötmilliárdból a József Attila Színházat
A Mészáros-féle FEJÉR-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. tette a nyertes ajánlatot.
A Bolt Taxi azt állítja, hogy teljesen jogszerűen működik
Arra reagáltak, hogy a taxis szövetség azt kéri a fővárostól, semmisítsék meg a Bolt engedélyét.
A szabadság hangja dübörög majd a keleti országrész felett pénteken
A NATO Neptun Strike gyakorlatán szerdától péntekig a magyar, az amerikai és a spanyol légierő repülői hajtanak végre feladatokat.
Halálosan megfenyegették Jámbor Andrást, a Párbeszéd-Zöldek képviselőjét
Betyárok aláírással küldtek neki levelet, a képviselő feljelentést tesz.
Csak egy pad szeretnék lenni, ami jó mindenkinek – barnára festették a szivárványos padot
Kedden még zöld-fehér volt a múlt hét csütörtökön Ferencvárosban felavatott szivárványos pad.
36 millió forintot sikkasztott el egy Somogy megyei gyermekotthon volt vezetője
Az elsikkasztott pénz igazolására valótlan tartalmú nyomtatványokat küldött a fenntartónak.
Nagyot szigorodott a csok: használt lakás vásárlásra csak felújítással együtt lehet igényelni
A változások egy részét három hete jelentették be egy kormányinfón, de vannak meglepetések.
Selmeczi Gabriella: Nem maradhat válasz nélkül az a bírósági döntés, ami szerint transzneműeknek...
A Fidesz frakcióvezető-helyettese reméli, hogy a kormánypártok módosítják a törvényeket, ha kell.
Akár tíz éven át is spórolniuk kell a fiataloknak, hogy elég önerőt gyűjthessenek egy saját lakáshoz
Magyarországon EU-s viszonylatban kiemelkedően sok, 20-25 százalék induló tőke szükséges egy lakásvásárláshoz.
Fogynak a pályakezdő tanárok: kétezren álltak munkába, ötezren mentek nyugdíjba
A pályakezdők száma töredéke azoknak, akik korábban elkezdték a pedagógusképzést.












