Leköpték és akasztással fenyegették a Momentum aktivistáját és gyerekét Budapesten, garázdaság miatt feljelentést tettek

2024. március 12. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Leköpték és akasztással fenyegették a Momentum egyik aktivistáját és másfél éves gyerekét hétfőn Budapest XII. kerületében – számolt be az esetről Farkas Csaba, a párt hegyvidéki polgármesterjelöltje.

Farkas a Facebook-oldalán megosztott egy videót, amin azt látszik, hogy szóváltás alakult ki az aktivista és egy ismeretlen középkorú férfi között. A momentumos aktivista számonkérte a férfit, hogy miért köpte le a gyerekét, mire a férfi azt mondta: „Tetves hazaárulók vagytok! Egyenként lesztek felakasztva!” Ezután kiverte a telefont a nő kezéből.

„A videófelvétel és az aktivisták elmondása alapján feljelentést tettünk garázdaság vétsége miatt” – írta a videóhoz Farkas. A Telex megkeresésére a Momentum szóvivője megerősítette, hogy az aktivistájuk feljelentést tett a rendőrségen. Hozzátette, hogy az akasztással fenyegetőző férfi a szóváltást követően „elmenekült” a helyszínről, ezért helyben nem történt rendőri intézkedés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!