Kovács Gergely: Nem láttam, hogy mi lesz öt-tíz év múlva a párttal, ha még az előválasztás is sok nekik

2024. március 12. – 19:02

Kovács Gergely: Nem láttam, hogy mi lesz öt-tíz év múlva a párttal, ha még az előválasztás is sok nekik
Kovács Gergely – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Döntetlen lett a szavazás, és voltak tartózkodások. Nem láttam, hogy ezek után mi lesz öt-tíz év múlva a párttal, ha még az előválasztás is sok a tagságnak. Ennél kevésbé összefogni nem nagyon lehet, hogy lefájtoljuk, ki induljon, külön logóval meg minden. Ijesztő volt, hogy hogy lesz ebből a pártból komolyabb dolog. Mit szeretnénk mi csinálni a fővárosi közgyűlésben akkor, ahol simán rajtunk is múlhat a többség? Azt mondjuk, hogy nem, írjanak ki új választást?” – mondta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Telexnek arról, hogy pár nappal ezelőtt lemondott, majd végül mégis maradt.

Az elmúlt három nap volt talán a Kutyapárt életében az eddigi legturbulensebb időszak.

  • A párt társelnöke és egyben legismertebb arca, Kovács Gergely vasárnap a Facebookon hirtelen bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem indul polgármesterjelöltként a XII. kerületben, mert a párt többsége egy nappal korábban, szombaton nem támogatta, hogy ezelőtt elinduljon az előválasztáson. Annak pedig nem látta értelmét, hogy az ellenzéki jelöltek meg ő is elinduljon, mert akkor szerinte „simán nyerne a Fidesz”.
  • Még aznap egy belsős csoportban bejelentette a tagságnak, hogy társelnökével, Döme Zsuzsannával (Suzi) együtt lemondanak a párt társelnöki posztjairól.
  • Forrásaink szerint Kovács bizalomvesztésként élte meg, hogy a többség nem támogatta az előválasztási indulási javaslatát. Az alapján Kovács győzelme esetén a Kutyapárt adhatna 8 képviselőjelöltet a 12-ből, a győztes jelölt plakátjaira pedig nem került volna rá a többi ellenzéki párt logója. A maradék 4 helyről a DK és a Momentum alkudozott volna.
  • A Kutyapárt tagsága megijedt a helyzettől. Egyrészt attól tartottak, egy átverésre alkalmas szituációba kerülnek ezzel, másrészt ha belemennek egy előválasztásba, azzal a saját eddigi nézeteikkel mennek szembe, hiszen eddig egyértelműen az volt a központi mondás, hogy nem közösködnek az ellenzékkel.
  • Miután Kovács és Döme lemondtak, a pártban rendkívüli taggyűlést hívtak össze hétfő estére, hogy bizalmat szavazzanak a társelnököknek, hogy ők azután úgy döntsenek, maradnak. Ez így is történt, végül 54 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással megerősítették őket a társelnöki pozíciókban, valamint 53 igennek, 4 nemmel azt is megszavazták, hogy Kovács Gergely induljon a XII. kerületi polgármesterjelölti előválasztáson.

Kovács szerint „a mi tagságunk eléggé retteg, hogy nehogy összemoshatók legyünk az ellenzékkel. Megijedtek, de ez tök cuki, tök aranyos. Ettől féltik a pártot, nem ellenem irányult a dolog. Csak én meg azt gondolom, ahogy változik a párt, ahogy népszerűbb lesz, úgy a helyén kell kezelnünk magunkat”. Kovács szerint 2 százalékon állva még lehet, elég volt az ingyen sör kínálása, amit úgyse tudtak volna megvalósítani, de most már újra egy önkormányzati választáson indulnak. „Lehet, túl gyors a változás” – mondta erről.

A lemondását komolyan gondolta, de ez részben érzelmi döntés volt, nem teljesen racionális. „Hál' Isten, Nagy Dávid gyorsan kezelte a helyzetet, összehívta a rendkívüli taggyűlést, ahol hosszabban tudtunk beszélgetni, jó fej volt mindenki”. És mivel itt 54 tag igennel szavazott rá, az szerinte „viszonylag meggyőző többség”, úgyhogy végül maradnak Dömével társelnökök.

Nagy Dávid, a Kutyapárt pártigazgatója szerint ők soha nem beszéltek ezelőtt előválasztásról a pártban, úgyhogy az elmúlt három nap „a belső kommunikáción ment el”. Nem magyarázták el kellően, hogy Kovács Gergely szabta meg a feltételeket az előválasztáshoz, amibe belement a többi párt is, nem pedig a DK-s Gyurcsány Ferenccel vagy a momentumos Donáth Annával egyeztettek mindenféle bizottsági helyekről.

Viccesek vagy komolyak

Kovács Gergely egy ideje következetesen állítja, hogy a Kutyapártot nagyjából 2016 óta nem lehet viccpártnak nevezni, mert akkor „nyitották ki a pártot, hogy jöjjön, aki akar”. Azóta pedig szerinte sok energia megy el arra, hogy a hozzájuk jelentkező aktivistáknak (saját szóhasználatukkal: „passzivistáknak”) megteremtsék a lehetőséget arra, hogy tudjanak csinálni valami értelmes dolgot. Azóta működnek szerinte szervezetként. A pártnak jelenleg 64 tagja van, és úgy 8000 aktivistája.

Korábban Kovács azt mondta, a tagokat és az aktivistákat meg is kérdezték, hogy mit szeretnének: a párt vicces vagy komoly irányba menjen el, de 50-50 százalék jött ki. Kovács szerint viszont „tök elfér egymás mellett mind a kettő”, tehát lehetnek viccesek és komolyak is.

Közben az önkormányzati jelöltjeiknek képzést indítottak, amit el kell végezniük. Ebben a képzésben van külön előadás a közbeszerzésekről, építésügyről, kulturális dolgokról, zöld ügyekről, meg arról, hogy egyáltalán mit tehet, meg mi a dolga egy önkormányzati képviselőnek. 30-40 ember csinálja is náluk ezt a képzést.

Kovács saját magát is építette Hegyvidéken, ahol 2019 óta képviselő. Állítása szerint a pártjával például sikerült megakadályozni a szántódi tábor felújítását, amiben 600 ezres négyzetméteráron PVC-padlójú fűtetlen faházakat épített volna egy cég, ami már meg is nyerte a közbeszerzést. De ő osztott meg két képet Tiborcz István pár hónapja megnyílt svábhegyi privát klubjának környékéről. A képpáron jól látszik, hogyan tarolták le a fákat pár év alatt a korábban erdős területen, hogy a helyükre 16 luxusingatlant húzzanak fel. Nem is lehet szerinte őt viccpárti politikusnak nevezni az önkormányzati munkája alapján.

„Ha van egy kutyapártos kerület, meg lehet mutatni, mit csinálna a párt, hogyan irányítana egy kerületet. Kár lenne a lehetőséget elszalasztani” – mondta most Kovács Hegyvidékről. Ráadásul most már a kerületbe beágyazott fideszes polgármester, Pokorni Zoltán sem indul újra, így most már nagyobb esélyt látnak a győzelemre.

A pártigazgató szerint a tagság hétfő este 80-90 százalékos aránnyal „azt is eldöntötte, hogy mi párt vagyunk. Nem vagyunk hagyományos párt, nem is leszünk azok, viszont pártként kell működnünk. És amikor az elnökség behoz egy politikai javaslatot, azt muszáj ennél nagyobb arányban támogatni, jobban megfontolni, akár elnapolni, de így szétszavazni nem tudunk, mert szét fogunk esni, úgy, ahogy korábban egy csomó, már roncstelepen lévő párt”.

Nagy szerint fontos, hogy megmaradjon a párt két funkciója, például a buszmegállót állító közcélú funkciója, meg a pártfunkciós része is. De az is fontos, hogy „egy politikai döntésnél ne úgy működjünk, mint egy civil szervezet”, tehát amikor politikai döntést kell hozni, azt politikai szemszögből tegyék meg – mint ahogy végül hétfőn meg is tették ezt, Kovács Gergely előválasztásos indulásánál.

Kovács erről azt mondta, szerinte ők akkor váltak politikai tényezővé, amikor a 2019-es választáson bekerültek önkormányzatokba. De szerinte a hétfői tagsági szavazás óta ki lehet azt mondani, hogy akkor ők tényleg politikai párt.

Egy ember kiszállt

Nem mindenki ért viszont egyet ezzel az iránnyal. A Telexhez eljutott információk szerint a hétfő esti taggyűlésen felmondott a párt országos hálózatfejlesztője, Gráf Tamás, és a pártot is otthagyja. Ezt ő is megerősítette nekünk.

Gráf a Telexnek erről azt mondta, az első lépés, ami nem tetszett neki, hogy a Kutyapárt tavaly decemberben beállt Juhász Péter mögé az V. kerületben. Akkor a párt erről azt mondta, az ötlettel Juhász kereste meg őket, ők pedig szívesen támogatták az indulásban, mert ők „nem láttak más ellenzéki képviselőt az elmúlt évtizedben, aki ennyit próbált volna tenni a helyi korrupció ellen, és ilyen mélységben ismerné a kerület problémáit”. Két hónappal később aztán ki is faroltak mögüle, miután a Momentum bejelentette, hogy visszaléptetik a saját belvárosi jelöltjüket, Kerpel-Fronius Gábort, és helyette ők is Juhászt támogatják polgármesterjelöltként. Ezt azzal magyarázták, hogy nekik úgy tűnik, lassan az egész ellenzék beáll mögé, ők pedig továbbra is távolságot akarnak tartani tőlük.

„Kezd olyanná válni a párt, mint amilyen Juhász, aki egy politikus: egy rendes politikai párttá. És elkezdtek politikusként viselkedni” – indokolta Gráf azt, hogy ebben mi nem tetszett neki. Szerinte „egy ponton lehet, hogy ez el fog jönni, de nem egy évvel azután, hogy a pártot növekedési pályára tudtuk állítani. Én hosszú távon gondolkodom, a Kutyapárt építkezése pedig lassú folyamat. Ennek nem lehet része, hogy elkezdünk kooperálni mindenféle külsős politikai aktorokkal. Ez gáncsolja az egészet”.

Így aztán a mostani helyzet sem tetszik neki, az, ahogy és amilyen körülmények között Kovács elindul a hegyvidéki előválasztáson: mivel ha nyer, 8 képviselőjelölt kutyapártos lenne, a maradék 4 a DK-é és a Momentumé lenne. „Alapvetően generális problémám van azzal, hogy a DK-val koordináltan akarnak indulni, hogy a DK-nak koordináltan ajánlanak helyeket. Én azt látom, hogy a DK-nak két helyet odaígértünk, és nekem ez elég. Ez messze túlmutat azon, ami a Kutyapárt fundamentuma” – mondta erről.

Erről Kovács azt mondta, a kerületi országgyűlési képviselő, a momentumos Hajnal Miklós ötlete volt, hogy az előválasztás győztese adja a 8 képviselőjelöltet, neki pedig „ebben az tetszett meg, hogy le tudjuk előre fájtolni az egyéni választókerületeket. Azt hiszem, ilyen még nem volt előtte”. Szerinte ezeken az egyeztetéseken a DK ott se volt.

Gráf szerint viszont az egy legitim kérdés, hogy ha Hegyvidéken bele megy a párt az előválasztásba, akkor vajon a többi helyen is várható-e ugyanez. „Ezt egyszer elkezdjük, belemegyünk, és az visszafordíthatatlan folyamatot generálhat. Ennek az esélyét akkor lehet kiiktatni, ha nem megyünk bele egyszer sem.” Nagy Dávid pártigazgató erre a felvetésre azt mondta, nem hiszi, hogy Kovács előválasztásos indulása kinyitná az ajtót más kerületekben vagy városokban is erre, mert nem gondolja, hogy máshol „ennyire korrekten tudunk beszélni, ennyire korrekt feltételek mellett”. Hegyvidéken viszont szerinte az ellenzék meggyengült, Kovács pedig egy erős karakter.

Gráfnak az se tetszett, ahogy Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna vasárnap hirtelen bedobta, hogy lemondanak a társelnöki pozíciókról. „Ez emberiesség kérdése, ilyet nem csinálok pártvezetőként, hogy kilépek, kapja be mindenki. Én Gergővel építettem együtt az egészet, vele kurva sokat dolgoztam. Abszolút csalódtam.”

Gráf kilépéséről Kovács azt mondta, benne is az van szerinte, hogy „tökre félti a pártot. Legügyesebb alkalmazott volt, rengeteget dolgozott, elképesztő mennyiségű munkát tett a Kutyapártba. Nagyon sajnálom”.

Egy friss Republikon-felmérés szerint egyébként a Kutyapárt a teljes népesség körében 6 százalékon áll, 1 százalékot tudott erősödni januárhoz képest. A pártválasztók között változatlanul 8 százalékon állnak. Ha sikerül a következő három hónapban fenntartani ezt a szintet, egy, de akár még két EP-mandátumot is szerezhet a Kutyapárt, ami nagy áttörést jelentene nekik, és alaposan felbolygatná az ellenzéki erőviszonyokat. Kérdés, hogy a párt jövőjét és kampányát hogyan befolyásolják a mostani történések.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!