Belföld
Augusztus 20-án Budapestre látogat Erdoğan török elnök
A török elnök legutóbb 2019 novemberében járt Magyarországon, ekkor szinte teljesen megbénult a főváros közlekedése. Orbán Viktor kabinetfőnöke arról tájékoztatott, hogy a mostani csúcstalálkozón...
Elfogták a férfit, aki késsel szurkált meg Pesterzsébeten egy kutyát
Beismerte a bűncselekményt, de különösebb magyarázattal nem tudott szolgálni a tettére.
Hároméves kislányával az autóban szakított át egy kerítést egy ittas sofőr Lajosmizsén
A kecskeméti férfit első fokon eltiltotta a bíróság a vezetéstől.
Hekkerek csalnak ki pénzt a Booking.com felületén keresztül a szállásadók nevében
A szállásközvetítőn az utóbbi időben megjelentek a csalók, de egyéb hibák is jelentkeztek.
A terézvárosi önkormányzat elkezdte ellenőrizni az Airbnb-lakásokat, nyolcból öt rögtön elbukott
Az illegálisan működő szállásadókkal szemben hatósági eljárás is indult.
30 éves ukrán állampolgárt gyanúsítanak a Klauzál téri gyilkossággal
A férfi pénzt követelt a padon ülő áldozatától, de mivel nem kapott, súlyosan bántalmazta őt, majd elvett tőle ötezer forintot.
Elfogyott az Országos Roma Önkormányzat pénze
A szerintük jogellenes állami követelések miatt nem tudják fizetni a rezsit, és a közgyűlést sem tudják összehívni.
Hiába a 650 milliós támogatás, felszámolja cégét a kopasz, aki oszt
Filep Dávid A kopasz oszt kormánypárti Facebook-oldalával lelkesen terjesztette a kampány alatt a Gyurcsány-show-s és a Mini Feri-s videókat.
Két nap, két budapesti kerület, közel ötszáz gyorshajtó
Egyikük 50 helyett 138 km/h-val száguldozott.
Öt éve küzdenek az ágyipoloska-invázióval a szentgotthárdi pszichiátriai otthonban, de a vezetőség...
Állatokat nem szabadna ilyen körülmények között tartani, nemhogy beteg embereket – mondta egy ott dolgozó a Telexnek azután, hogy szerdán az Átlátszó közzétett egy felvételt, amelyen az látszik,...












