Egyre többet tudunk a hazai szélerőmű-fejlesztés irányáról, de a katonai radarosok így sem nyugodtak

Miután megírtuk, hol tart a kormány megújulóenergia-források hálózati csatlakoztatásainak az engedélyezésével, több szereplő jelentkezett nálunk kiegészítő információkkal a témában.

A villamosenergia-rendszer üzemeltetéséért felelős Mavir elsősorban arra hívta fel a figyelmünket, hogy a cikkünk megjelenése után bizonyos részletkérdéseket tisztáztak a szakemberek, egy ilyen fórumról a Portfolio írt összefoglaló cikket. Ugyanakkor más forrásoktól hallottunk arról is, hogy a kormány éppen felülvizsgálja a Nemzeti Energia- és Klímatervet, de abban – a jelenlegi állapot szerint – továbbra is jelentős megújulóvállalások szerepelnek. Végül a radaros szakma azt jelezte, hogy nem pontos az az elnagyolt, általunk is idézett kép, amit a szélerőművek fejlesztői állítanak, amely szerint felesleges, okafogyott a katonai radaroktól mért 40 kilométeres erőmű-fejlesztési védőtávolság, mert a praxisukban igenis jellemző a „zavarás”. Nézzük sorban az észrevételeket a nagy kép felől az egyedi részletekig haladva!

A módosuló klímatervek

A felülvizsgálat alatt álló nagy energetikai tervekről azt hallottuk, hogy az Energiaügyi Minisztérium távlati ambíciói nem csökkentek. A tervek szerint a most éppen blokkolt (új csatlakozási lehetőségekkel nem segített) napenergia marad a legjelentősebb hazai megújulótechnológia, 2030-ban az összes beépített kapacitás felét adják majd naperőművek.

Ezt persze úgy kell elképzelni, hogy a kapacitás csak az egyik logika alapján mért adat, a termelés pedig egy másik logika szerint számolható mutató. Vagyis a kapacitás fele a termelésben már nem olyan sok. Ha például a napos kapacitások 15-16, a szeles kapacitások 23-27, míg egy nukleáris kapacitások akár 90 százalékban is működhetnek, akkor ugyanolyan kapacitású atomerőmű hatszor annyi áramot termel, mint ugyanannyi napos kapacitás.

Mindenesetre a kormány továbbra is azt reméli, hogy azért így is a megújuló energia aránya folyamatosan nő a termelésben is, 2030-ra elérheti a 29 százalékot.

A tervek hitelességét persze önmagában eléggé erodálja, hogy e szerint 2030-tól egyszerre működnének a hosszított üzemidejű Paks I.-es és a frissen épített Paks II.-es reaktorok, miközben valamirevaló szakember aligha gondolhatja azt, hogy 2030-tól valóban üzemel majd a Paks II.

Emellett a terv mai állapota szerint 1500 MW földgázos kapacitás is megépülne részben a rendszer rugalmasságának megemelésére (kiegyenlítő energia), részben folyamatos zsinórtermelésre. A program kulcseleme a hálózat fejlesztése is, hogy az valóban alkalmassá váljon több megújuló energia fogadására. Ha a tervek megvalósulnának, 2030-ra 13 GW lenne a megújulóenergia-termelő kapacitás (ebből 1 GW lenne a cikkünkben kiemelt jelentőségű szélkapacitás), 17 TWh lehetne az éves a megújulóáram-termelés, és a jobb működést 1 GW hazai energiatároló kapacitás segítene szabályozni.

A szél szerepe

Ami pedig a szél egyedi szerepét illeti, a kormány szerint a villamosenergia-hálózat megújuló-fogadókészsége most alacsony, a rendszer „betelt”. Új csatlakozási lehetőséget így csak egyet engedélyeznek a szélprojektekre, és a napos projektek most egyáltalán nem kapnak ilyet.

Ugyanakkor a Mavir azt azért pontosította, vagy erősebben hangsúlyozta, hogy a szélfejlesztésekben

nem feltétlenül csak egy projekt kap engedélyt, hanem akár több befektető, több különálló szélerőműparkja is megépülhet Északnyugat-Magyarországon, Győr környezetében.

Ugyanakkor az nem változott, amit korábbi cikkünkben is hangsúlyoztunk, hogy a projektek egyetlen kapcsolóállomáson keresztül csatlakozhatnak az átviteli hálózatra. Mint korábban ismertettük, ha ma van 330 MW szélkapacitás, a 2030-as vállalás pedig 1000 MW, akkor az egy ponton csatlakozó új projektek összkapacitása legalább 670 MW lesz az említett, Győr környéki térségben.

Az állami szereplők azt is hangsúlyozzák, hogy saját fogyasztásra, nem központi betáplálásra lehet fejleszteni, és hogy és

a piaci szereplők értelmes együttműködésekkel akár még máshol is fejleszthetnek megújulókapacitásokat a meglévő csatakozásokra is.

A magánpiac ugyanakkor tapasztalatunk szerint e tekintetben szkeptikus, a többség szerint a kormány korábban elrontotta, hogy csak a napra tett, a szelet évekig nem támogatta, és ezt ma már nehéz értelmesen korrigálni. Ráadásul az együttműködési ötlet nem igazán reális. Ha valakinek van egy tervezett napprojektje, azzal nem tud egy másik napos projekt csatlakozására értelmesen ráépülni. Ilyen kiegészítő kihasználás legfeljebb a nap és a szél között lehet, mert szélcsendes napsütés van ugyan, miközben éjjel is süvíthet a szél, azért az adódó párhuzamosságok miatt ez is csak nagy tárolókapacitásokkal működőképes.

Képzeljük el, hogy ez a bizonyos 670 MW kapacitás megépül Győr környékén, például 150 darab, egyenként 4,2 MW-os turbina segítségével. A szeles szakma szerint a telepítéseknél erősen korlátozó, hogy „indokolatlanul” legalább 40 kilométeres távolságot kell tartani a katonai radaroktól. Na, ezt nem így látja a radaros szakma.

Zavarja a radart, ha túl közelre telepítik

A minket elérő forrásunk például határozottan cáfolta a szelesek azon álláspontját, miszerint a különböző civil és katonai radaroktól tartandó 15, illetve 40 kilométeres telepítési távolság indokolatlan lenne.

Mint hallottuk, a windfarm mitigationnek (vagyis a szélerőművek okozta zavaroknak) széles nemzetközi szakirodalma van, és ahogy Magyarországon, úgy nálunk fejlettebb légi irányítási és katonai infrastruktúrával bíró európai országokban is jelentkeznek zavarok (Németországban, az Egyesült Királyságban). A brit Civil Aviation Authority (CAA) tanulmányban is bemutatta a problémákat.

A szélturbinák negatív hatásai között említhető az, hogy olykor fizikai akadályt jelenthetnek, nem kívánt (hamis) jelzéseket generálhatnak a radaroknak, de akár légörvényt is okozhatnak. A téma alapvető nemzetközi iránymutatásai itt érhetők el.

Mint hallottuk, a szélerőművek a legtöbb zavart az úgynevezett primer radaroknak okozzák. Ezek szerepüket tekintve biztonsági védőhálóként funkcionálnak a légi irányításban, ami fő tevékenységéhez a több információt nyújtó szekunder radart használja. A katonák számára viszont a primer radar a fő felderítőeszköz.

Minderről nehéz általánosan beszélni, mert egyedileg érdemes feltárni a kockázatokat, de általánosságban elmondható, hogy minél közelebb van a radarhoz a szélturbina és minél magasabb, annál valószínűbb, hogy gondot okoz.

Változó kihívás

Zavar korábban is előfordult Magyarországon, de ha az új szélerőművek ráadásul már magasabbak lesznek, nem 120, hanem akár 200 méter magasak, akkor a probléma fokozódhat – vélte forrásunk. Magyarországon jelenleg három civil radar működik (Püspökladány, Ferihegy, Kőris-hegy), a többi mind katonai, de az nem igaz, hogy a szélerőmű-tervezéseknél ne lehetne velük számolni, mert ezek elhelyezkedése is publikus.

Ugyanakkor arra a szakemberek szóban és a tanulmányokban is utalnak, hogy a probléma megoldásaként nemcsak a szélerőművek korlátozása (megújuló energiára mindenképpen szükség van), de a radarok fejlesztése is járható út. Mint hallottuk,

a katonai radaroknál a kétdimenziós radarokat (távolság, irány) felváltó háromdimenziós radarok (távolság, magasság, irány) pontosabb információt adnak, jobban szűrhetik a hamis célokat.

Mindenesetre, mint megtudtuk, a mostani szélerőmű-rendelet kialakítása előtt volt is egyeztetés a légi irányítással, és az energiások azt is megismerhetik, megtudhatják, hogy a világ nagy radargyártói folyamatosan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a mind jobban elterjedt szélerőművek ne okozzanak problémákat. A modern technika tehát egyre inkább lehetővé teszi a repülőgépek és a szélturbinák megkülönböztetését. Ugyanakkor a modernebb eszközök sokba kerülnek, így a kisebb országok katonai költségvetéseihez vagy a civil légi irányítás kereteihez képest még túl drágák lehetnek.