Egyetlen gigaberuházónak adhat lehetőséget a kormány, hogy új szélerőműveket építsen Magyarországon

Az energiapiac nem rövid távú, hanem hosszú, de legalábbis középtávú gondolkodást kíván. Most azonban, ahogy egy energetikai szakember a Telexnek fogalmazott, azt látják, amit a römiben és a bridzsben is tiltanak a szabályok: a kormány néha letesz egy kártyalapot az asztalra, valahová elkötelezi magát, és amikor már a többiek valahogy reagáltak, visszavenné a lapot, módosítaná a döntését. Szakemberek szerint ezt tette most egy új, megújuló erőművekre vonatkozó rendelettel is.

De vajon miért bolygatta fel a kedélyeket ennyire egy új rendelet? Mielőtt ebben elmerülnénk, pár mondat az előzményekről:

• Magyarország is mindenféle megújuló energetikai vállalásokat tett, fejlesztené a zöldenergiát.
• Csak éppen a hálózat „betelt”, nincs kapacitás az időjárásfüggő, ezért rendszertelenül érkező megújuló áram fogadására.
• Ennek a következménye az lett, hogy az ingadozásokat kisimító (kiegyenlítő) áram pokolian drága.
• Az áramrendszer elsősorban gáztüzelésű erőművek ki-bekapcsolásával hozható szinkronba. Nem is olyan régi hír, hogy ezek közül az erőművek közül a legmodernebbet, a gönyűit a francia Veolia vette meg a német Unipertől.

„Ennyi új csatlakozást a hálózat nem tud fogadni”

A múlt héten megjelent egy meglepő rendelet a Magyar Közlönyben, ami alapjaiban befolyásolja a piaci viszonyokat. Ennek háttere, hogy január 4-ig a hazai energiapiac befektetőinek le kellett adniuk, hogy milyen csatlakozási igényekkel, milyen megújuló erőműveket szeretnének fejleszteni (elsősorban napról és szélről van szó). A beruházóknak be is kellett fizetniük a fejlesztési tervükre megadott 4,9 millió forint/MW összeg 20 százalékát.

Az volt az ígéret, hogy az állam február 28-án majd kiadja ezek után a vonatkozó műszaki gazdasági tájékoztatót (MGT-t), de aztán kiderült, hogy egyrészt ez csúszik, másrészt alig kaphat valaki új csatlakozási lehetőséget. A kormány rendeletének indoklása szerint túl sok összesen 10 gigawatt kapacitás feletti beruházási terv érkezett, ennyi új csatlakozást pedig a hálózat nem tud fogadni. Az elosztók és a rendszer-üzemeltető Mavir nem tud komolyabb hálózatfejlesztéseket ígérni (itt hiányzik talán a legjobban az uniós forrás), ezért

az új rendelet szerint most egyáltalán nem kaptak csatlakozási időpontot az új ipari méretű (0,5 megawatt feletti) új naperőművek, és szélerőműveknek is mindössze egyetlen új csatlakozási pont épülhet.

A kormány a 2500 MW feletti szélerőmű beruházási tervéből egyelőre csak 670 MW-ot fog engedni, de az mind egy új hálózati csatlakozási ponton jöhet. Mint később látni fogjuk, azért a meglevő pontok jobb kapacitáskihasználása is egy lehetőség lesz.

Az új rendelet szerint azok a beruházási tervek még kaptak, amelyek korábban (2022. május 2. előtt) kiadott érvényes és le nem járt műszaki gazdasági tájékoztatóval rendelkeznek, vagy már jóváhagyott csatlakozási tervük van. Ezek a projektek előnyt élveznek, megvalósulhatnak. Ugyanakkor a piac által tervezett 5 GW új naperőmű-kapacitás egyelőre nem csatlakozhat.

Ami a szelet illeti, ma Magyarországon 330 MW szélkapacitás van, de mivel az unió felé 1000 MW-t vállaltunk a Nemzeti Energia és Klímatervben (a NEKT-ben), a differenciát szeretné a kormány egyetlen pontra, koncentráltan kiadni. Így a terv szerint épül majd egy 670 MW-os projekt, legalábbis ezt lehet a rendeletből kiolvasni.

A kormány korábban azért azt is deklarálta, hogy aki olyan projektet tud megvalósítani, ami meglevő csatlakozási ponton tud betáplálni a rendszerbe, azt a rendszer örömmel fogadja, és a beruházókat egy gyakran frissülő térképes adatbázissal is segítik, ahol láthatók, hogy hol vannak ilyen pontok.

Mindezek mellé a megújuló fejlesztőknek még egy gigantikus kiegészítő pénzügyi biztosítékot is kell fizetni. Ha például valaki 2028-ban készülne el egy projekttel, akkor öt éven át (2024-től 2028-ig) évente a beruházás 1-1 százalékát, összesen 5 százalékot kell letennie. Vagyis egy 10 milliárd forintos projekthez 500 millió forintot.

Egy gigaprojekt jöhet

Az általunk elért szakmabeliek nem értették, mi az, hogy 670 MW szélkapacitásnak egyetlen ponton kell csatlakoznia a rendszerhez. Egy forrásunk szerint volt már ilyenre példa, 2005-ben az utolsó szeles kvótaosztásnál Kapolyi László egykori ipari miniszter, milliárdos vállalkozó köre szerezte meg a kvóták kétharmadát. Végül 10-11 milliárd forintért eladta a spanyol Iberdolának a projektjeit, amely a legnagyobb szélberuházó lett (korábbi verziónkban azt írtuk, hpgy a spanyol cég azóta kivonult a magyar piacról, de olvasói jelzésre ezt korrigáltuk, mert olvasónk azt jelezte, hogy a cég aktív Magyarországon).

Valami hasonlót jósolnak most a szakemberek:

valaki, aki rendkívül tőkeerős, majd kap egy, a mai összes kapacitásnál kétszer nagyobb, egy pontra fókuszáló fejlesztési lehetőséget.

Tőkeerő pedig kell, hiszen közel 20 milliárd forintnyi biztosítékkal kell rendelkezni 670 MW fejlesztéshez. De ez miért jó? Hol könnyíti a magyar áramrendszer nehézségeit egy ilyen koncentrált betáplálás? Hol fog megvalósulni ez, és ott milyen tájseb keletkezik?

A szakma szerint egy olyan nagy szélcsatorna van Magyarországon, ahol érdemes fejleszteni: a tölcsér vagy sáv teteje a Sopron–Esztergom-vonal, az alja a Pécs–Szeged-vonal. Itt érdemes szélerőművet telepíteni. Mindenféle előzetes mérés alapján a legjobb hazai terület a Bakony, a második legjobb a Kisalföld. Ám mivel a Bakony részben természetvédelmi terület, illetve 2016 óta létezik egy olyan szabály, hogy a katonai radarok 40 kilométeres, míg a polgári radarok 15 kilométeres környezetében sem lehet új szélerőmű, így

szinte egyedül Győr nyugati része és annak környezete tűnik lehetséges helyszínnek egy ilyen hatalmas szélparknak.

Mindenesetre az elég meglepő lenne, ha ott megjelenne a 670 MW-nyi szélpark, vagyis mondjuk 150 darab, egyenként 4,2 MW-os turbina.

Az unió mindenesetre valóban harcolt azért, hogy lehessen telepíteni újra szélerőművet Magyarországon, állítólag erre jött az az ötlet, hogy koncesszióba adják mindezt, de ezt az unió nem támogatta. Ugyanakkor a magyar fél azt is gondolhatta, hogy semmi baj, a csatlakozási pontok kiosztását úgyis az állam végzi.

A szakmából nekünk azt mesélték, hogy az érdeklődő külföldi beruházók (portugálok, németek) hamarosan majd csomagolnak is, mert rájöttek, hogy itt nem terem nekik babér. Pedig hallottunk olyan cégekről, amik már mértek, egyezkedtek az önkormányzatokkal, előkészítettek. A januárban az államnak hiába befizetett pénzek ugyan most visszajárnak, de így is mindenkinek lesznek elsüllyedt költségei. Konkrét befektetőket nem hallottunk, akik majd kivonulnak, de az biztos, hogy vannak bőven magyar és külföldi cégek, amelyek profiljuk alapján érdeklődhettek ezen a piacon. Az állami MVM, a MET, az Alteo, a német Abo Wind vagy a francia Veolia is ilyen.

Az állam szerint mindez rendben van

Az állam képviselőivel beszélgetve ugyanakkor teljesen más kép bontakozik ki. Egy név nélkül nyilatkozó állami forrásunk a következőképpen foglalta össze a helyzetet: „Vannak adottságaink, vannak elfogadott törvényeink, benyújtott terveink, ezeket kell összehangolni. Már rég beleütköztünk az üvegfalba a megújuló piacon a napos fejlesztésekkel, de mivel ez politikailag elvileg sikersztori, mindig el kell mondanunk, hogy hol tartunk, pedig ez már rég csak hitéleti és nem gazdaságossági kérdés. Jó, hogy van sok naperőművünk, de amikor sok az így megtermelt áram, akkor nincs igazán értelme termelni, mert nincs ára a naperőművekkel előállított napenergiának.”

Ugyanakkor azt is hallottuk, hogy

az állam valójában nem stoptáblát szeretne most felmutatni, hanem értelmes kooperációra szeretné serkenteni a magánszereplőket.

„A hálózati fejlesztések végrehajthatósága kérdéses, nincs pénz, de ha diszkriminációmentes eljárásokat szeretnénk, nem lehetett azt csinálni, hogy egyesek kapnak engedélyt, mások pedig nem. Ha mindenki engedélyt kapna, aztán várna a valós csatlakoztatásra, nagyon későre tolódnának a megújuló céljaink. Inkább várjunk, inkább koncentráljuk a piacot, ez most jobb, mint ha feldaraboljuk a projekteket” – hallottunk magyarázatokat.

Vagyis összefoglalva: a hálózat befogadási korlátokba ütközött, a magyar állam vagy a piac most nem képes annyi új csatlakozást kiépíteni, amennyire szükség lenne. De ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs tere a fejlesztéseknek.

És itt egy érdekes összefüggést kell megismernünk. Ha az állam kioszt egy csatlakozási kapacitást, mondjuk egy naperőműnek, akkor az állam 100 százalékban átadja azt, akkor is, ha az év 8760 órájából a nappark csak 1200 órában használja a csatlakozási pontot. Az állam nem tudja visszavenni a csatlakozási kapacitás egy részét, a példában szereplő napelemesnek akár joga lenne másképpen is használni a kapacitást (szélerőművel, tárolással, akár gázerőművel).

Vagyis az állam arra biztat, hogy mindenki kezdjen el kétoldalú alkukkal kooperálni, állapodjon meg egymással a napos és a szeles, vagy akár legyen megfelelő tárolás.

Mindenki optimalizáljon, és az állam üdvözli, ha így jobban kihasználják majd a csatlakozási pontokat, ezért is készít térképeket erről.

Hogy ez majd működik-e? Nem tudjuk, meglátjuk. Állítólag ha az állam azt látja, hogy nem működik, akkor majd kreál új csatlakozási lehetőségeket vagy új jogszabályt, de egyelőre úgy áll hozzá, legalább próbálják meg, tárgyaljanak a felek. Vagyis aki hajlandó közösködni, az a villamosenergia-törvény alapján költség nélkül használhatja a kiosztott csatlakozási kapacitásokat, ha nincsen addicionális rendszerfejlesztési igény.

Káosz a szabályokban

Ettől függetlenül sem tűnik túl értelmesnek, hogy miért csak egyetlen szeles csatlakozási pont készüljön. Az állam szerint a hálózat kihasználtságát egy ilyen monstrum is javítja, és most tényleg nem lehet elaprózni a korlátozottan rendelkezésre álló erőt, így lehet elérni a már említett vállalások teljesítését.

Szakemberek azonban ezt nem fogadják el, szerintük továbbra is káosz van a szeles szabályozásban.

„Ki az, aki szerint jó kormányzás az, ha a lakott területektől eddig 12 kilométeres volt a védőtávolság, most 700 méter? Mindkét limit lehet értelmes? Mi változott 2024-ben?”

– kérdezi egy szakember, aki szerint a 4,2-8 MW-os erőművek 110-120 decibeles zajterhelése miatt az 1100-1200 méteres távolság lenne az indokolt.

Az is kérdés, hogy mi indokolja, hogy a legjobb szeles területek még mindig tiltottak, mert a polgári radarok 15 kilométeres vagy a katonai radarok 40 kilométeres körzetébe esnek. Ezek a radarok (például Medina, Kup, Pápa) jó nagy köröket kivesznek így a lehetséges helyszínek közül, még a Kisalföld déli részére is benyúlnak. És nem is könnyű szélerőművet tervezni a 40 kilométeres körzet figyelembe vételével, mert a katonai radar pontos helye titkos is lehet, akkor viszont honnan tudja a fejlesztő, hogy hova mehet, és hova nem? Hasonlóképpen a kőris-hegyi civil radar is korlát lehet.

Forrásunk szerint ráadásul ezeknek a korlátozásoknak sok értelmük nincs is, mert a szélerőművek nem nagyon zavarnak be, a radarok magas pontokon vannak, a szélerőművek lejjebb. Véleménye szerint ez a szabály is csak a szélfejlesztések ellehetetlenítése miatt kellett. Ha korábban Pápakovácsiban vagy Szápáron lehetett szélerőművet fejleszteni, és a közeli katonai radart mindez nem zavarta, akkor ma miért kellene 40 kilométerre elmenni?

Mindenesetre az, hogy a piacnak lesz igaza, és valóban lefojtó a szabályozás, vagy az államnak, és lesz jelentkező a nagy egységes csatlakozású szélparkra, ahogyan a csatlakozás kiépítését nem igénylő fejlesztésekre, csak később fog kiderülni. Érdemes lesz követni, hogy a kártyák kései visszahúzásáról vagy a lehetséges keretek között értelmes megújuló fejlesztésről van szó.

Frissítés: Írásunkra többen reagáltak,

• energetikai tanácsadó további szempontokat adott a szélenergia előnyeiről, hátrányairól,
• más arról írt, hogy álságosnak tartja az állami érveket, hiszen egy napos fejlesztés ötletével mégis ó kivel tudna kooperálni,
• radaros szakember jelezte, hogy a helyzet sokkal összetettebb, a szélerőművek igenis zavarhatják a radarokat, különösen az újabb, magas erőművek esetében.

A témát mindenképpen folytatjuk.