Magyar Péterre cserélte Fekete-Győr Andrást dollárbaloldalos hirdetésein a CÖF

2024. április 5. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

A kormánypárti kommunikációs gépezet ha nem is villámgyorsan, de azért tud alkalmazkodni a belpolitikai alakulásokhoz: a CÖF például már rá is tette a Dead Kennedys punkeggyüttestől lopott dollárbaloldalos hirdetésére Magyar Pétert. Az utcákon március 15 óta látható plakátokon még Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András látható. Pénteken viszont megjelent a kampány online, videós változatának új kiadása, amiben Magyar Pétert, Varga Judit nem sokkal ezelőttig még az állami cégekben dolgozó és fideszes körökben teljesen beágyazott volt férjét tették a Momentum korábbi vezetőjének helyére.

A videó narrátora fölteszi a kérdést, hogy „kicsoda valójában Magyar Péter?”, majd bejátszanak egy mondatot Magyar Péter Spinoza Színházban adott interjújából, ami szerint „alapvetően én egy liberális ember vagyok”. „Na őt is megvették kilóra, Magyar Péter csak egy újabb dollárbaloldali politikus” – hallhatjuk ezután.

Magyar bevonását a kampányba a CÖF közleményben is megindokolta. Eszerint „Magyar Péter egy megátalkodott áruló, akinek nincs helye a közéletben.”

„A barátait, gyermekei anyját és a politikai családját eláruló politikusreménység nagy szívességet tett ezzel Gyurcsánynak, Karácsonynak és a többi bukott baloldali politikusnak – az általa keltett ribillióra figyelve nem esett annyi szó a főpolgármester tragikus városvezetéséről, a guruló dollárokkal kilóra megvett balos pártok botrányáról” – olvasható a közleményben, amely szerint már nemcsak Gyurcsány-show van, de Magyar-show is, bár a CÖF szerint Magyar Péter sem tudta sokáig manipulálni a magyar embereket, ahogy Gyurcsány sem tudta.

„A mai napon általa közzétett, jogilag aggályos körülmények között, titokban rögzített felvétel egy szégyen, és csupán arra alkalmas, hogy volt feleségét, gyermekei anyját hozza kellemetlen helyzetbe. Felmerül bennünk a kérdés, hogy milyen ember az, aki ilyen aljasságra képes? Egyáltalán van-e még helye a közéletben? Szerintünk a válaszok egyértelműek, annak fényében különösen, amit reagált a hangfelvételre Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszter.”

A CÖF március 29-ig már 30 millió forintot költött a Dead Kennedystől lopott kampányára. A zenekar egykori énekese és aktív tagjai is egyértelművé tették, hogy semmilyen hozzájárulást nem adtak a Civil Összefogás Fórumnak (CÖF) ahhoz, hogy a Fidesz narratívájának megfelelő dollárbaloldalozós kampányukhoz felhasználják. A CÖF erre azzal válaszolt, hogy amikor egy amerikai énekes-rapper, Steve Lacy használta ugyanezt a képet saját jelmezének inspirációjaként, akkor a Dead Kennedys nem volt ilyen érzékeny.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!