A CÖF nyakatekert érveléssel magyarázza, hogy nem is lopta a Dead Kennedys dizájnját

2024. április 2. – 14:31

A CÖF nyakatekert érveléssel magyarázza, hogy nem is lopta a Dead Kennedys dizájnját
Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Miután a Dead Kennedys egykori énekese és aktív tagjai is egyértelművé tették, hogy semmilyen hozzájárulást nem adtak a Civil Összefogás Fórumnak (CÖF) ahhoz, hogy a Fidesz narratívájának megfelelő dollárbaloldalozós kampányukhoz felhasználják a kaliforniai együttes híres plakátját, a CÖF közleményben reagált a lopás vádjára.

A szervezet egy 2022. december 17-én megjelent Guardian cikket húzott elő a zsebéből, amelyben a fiatal kaliforniai énekes-dalszerző, Steve Lacyről írnak. Lacy abban az évben a videóklipjeiben és a koncertjén is elsütötte az ikonikus Dead Kennedys-fotót: a fehér inget, a rá rajzolt S betűt, ami a fekete nyakkendővel együtt dollárjelet formáz.

„Amikor egy amerikai rapper másolta a Dead Kennedyst, nem voltak olyan érzékenyek” – írta a CÖF.

A CÖF érvelése szerint akkor senki nem feddte meg lopásért a fiatal zenészt, „a kommentelők végső ítélete az volt, hogy a fekete előadóművész inspirálódott és tisztelgett a punkzenekar motívuma előtt”.

„Mindezek alapján kérjük az érintetteket, hogy fejezzék be a cirkuszolást és beszéljenek arról, a 2022. évi országgyűlési választási kampányt már külföldről közvetlenül érkező pénzekkel próbálta a baloldal befolyásolni, és ezt támasztotta alá az egységes baloldali ellenzék támogatásait feltáró nemzetbiztonsági vizsgálat is”.

A CÖF ugyan interjúként hivatkozik a fenti cikkre, az valójában koncert- és albumkritika, amelyben maga a szerző is felhívja a figyelmet arra, hogy Lacy megjelenése a Dead Kennedyst idézi. Lopásról feltehetően azért nem tesz említést, mert – ahogy a szerző hangsúlyozza – a kaliforniai zenész a megjelenésével és a zenéjével is tudatosan tisztelgett az olyan „nagyok” előtt, mint Prince, a Dead Kennedys, Stevie Wonder, Rick James és Jimi Hendrix.

A CÖF közleménye arról sem tesz említést, hogy van különbség aközött, amikor egy zenész inspirálódik egy másik zenész munkásságából, és aközött, amikor egy zenész munkáját a beleegyezése nélkül politikai célokra használják fel. A Dead Kennedys egyébként a pénzéhes zeneipar üressége ellen tiltakozott az ikonikussá vált fotóval 1980-ban, nem a dollárbaloldal ellen.

A Dead Kennedys punkzenekar egykori frontembere, Jello Biafra a CÖF nyúlásáról azt írta, „NEM, egyáltalán nem adtunk engedélyt arra, hogy ez a kísérteties wannabe diktátor Orbán vagy a pártja ezt felhasználja!!! Mi a fenéért támogatná bármelyikünk is az ő fotelfasiszta rezsimjét bármilyen módon? Igen, egész biztosan megsértették mind a DK, mind a neves újhullámos/korai punk fotós, F. Stop Fitzgerald szerzői jogait.”

Nem sokkal később az együttes ma is aktív tagjai is reagáltak, ők azt írták, „ezt a képet a Dead Kennedys és a fotós F. Stop Fitzgeraldtól lopták el a hatalmon lévő, őrült jobboldali Orbán-tábor emberei. Ha tőlünk lopnak, akkor a magyar néptől is kétségtelenül lopni fognak”.

A CÖF plakátjain Fekete-Győr András, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter láthatók, „Megvették őket kilóra” felirattal. A kampány egyetlen videójára összesen mintegy 30 millió forintot költöttek a Facebookon és a Google-ön a hirdetés teljes időtartama alatt, március 17–25. között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!