Kínai zászlóval díszített tábla hirdette Pápán egy új akkumulátoripari üzem létesítését, a polgármester szerint provokációról van szó

2024. április 5. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kínai és egy magyar zászlóval ellátott tábla jelent meg a pápai vasútállomással szemközti épület falán, amely azt hirdette: a területen hamarosan lítium-ion akkumulátorokhoz szükséges elemek gyártása kezdődik, valamint egy 220 férőhelyes munkásszálló is épül.

Kérdéseket küldtünk a pápa önkormányzatnak, hogy valósak-e a táblán olvasható információk, az önkormányzat jegyzője, dr. Nagy Krisztina pedig válaszában Áldozó Tamás polgármester Facebook-oldalát közzétett bejegyzését küldte el nekünk:

„Nem lesz Pápán akkumulátorgyár!

A Kormányhivatal péntek reggeli tájékoztatása szerint senki nem kezdeményezett pápai akkumulátorgyárral kapcsolatos eljárást, az ingatlan ma is a Camelot Kft. tulajdona, az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonos változásra utaló széljegy nincs bejegyezve. Minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználunk arra, hogy a Béke téren a pápaiak egészségére veszélyt jelentő tevékenységet ellehetetlenítsünk, ebben a kiállásban számítunk minden józan gondolkodású pápai polgár támogatására!” – írta, és hozzátette: „Ne engedjünk teret a provokációnak!”

Az Infopapa.hu oldal elérte a telephelyre bejegyzett cég ügyvezetőjét, Török Zsoltot, aki szerint az új tulajdonos kérésére helyezték ki a táblát, de azt péntek délelőtt le is szerelték. Török azt mondta, folyamatban van a terület értékesítése, de ez még nem zárult le, azzal kapcsolatban, hogy milyen tevékenység zajlik majd a területen, a titoktartási kötelezettsége miatt nem nyilatkozott. Szerinte korábban lakóparkot terveztek a volt Elekthermax helyére, de az ipari területet nem tudták átminősíttetni.

A lap szerint a volt Elekthermax telepet, a hozzá kapcsolódó épületeket és területet régóta hirdetik, ára 385 millió forint, a telephelyre bejegyzett Camelot Holding Ingatlanhasznosító Kft. ellen pedig végrehajtási eljárás zajlik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!