Bagdy Emőke szerint ő csak tudományos alapokon bírálta a Meseország mindenkié című könyvet
A Magyar Nemzet cikkében utasította el az őt ért vádakat és feltételezett „ideológiai befolyást” a könyv mögött.
Káel Csaba nem találkozott az SZFE oktatóival, mert a hallgatók is odamentek
Káel szerint a diákokat a megfelelő időben és módon kell bevonni az egyeztetésekbe.
Koncz Zsófia többet költött a kampányára, mint amennyit törvényileg lehet
RTL: Koncz csak a Facebook-reklámokkal átlépte a maximális összeget, ehhez jönnek még például a plakátok is.
Orbán bevitte az orvosokat a málnásba, de a kormány is öngólt lőtt
Az orvosbéremelés jó, a hálapénz elleni küzdelem jó, de az új orvosi jogviszonyról szóló törvény rosszat fog tenni az orvosoknak, a betegeknek és végső soron a kormánynak is, mondta a Telexnek...
Bogdán László ügyvédje szerint helyi beruházásoknak volt köze a polgármester halálához
Kiemelte, nagyon sok összeesküvés elmélet és legenda született Bogdán halálának kapcsán, ezeket kívánják tisztázni.
Miért nem volt indokolt a bíróság szerint M. Richárd letartóztatása?
Merül fel a kérdés, miután a halálos balesetet okozó, első fokon négy évre ítélt férfi jogosítvány nélkül vezetett egy német rendszámú Mercedest.
Hadházy tudomást szerzett a szerencsi ellenzéki jelölt korrupciós ügyéről, de a nyilvánosság előtt...
A független képviselő saját bevallása szerint azzal segítette Bíró Lászlót, hogy nem beszélt róla.
A járvány állítólagos elszabadulásáról kérdezték a kormányt a parlamentben, a kormány pedig...
Nincs itt semmi látnivaló, minden rendben, főleg külföldhöz képest.
Új pártot alapított az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József
Csütörtökön mutatják be részletesebben programjukat.
Hárommilliárd forintból fejlesztik az Országos Onkológiai Intézet eszközparkját
Az Egészséges Budapest Program részeként 1,9 milliárd forintot onkológiai terápiás eszközökre, másik egymilliárd forintot mellkassebészeti eszközökre költhetnek.
Kövess minket Facebookon is!