Új pártot alapított az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József

2020. október 12. – 12:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Új Világ Néppárt néven pártot alapított Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki az első Orbán-kormányban oktatási miniszteri posztot is betöltött” – írja a Magyar Hang.

A lap azt írja, Pálinkásék csütörtökön mutatják majd be a pártot, illetve annak céljait a volt LMPS-s Ábrahám Júliával és Lantos Gabriellával.

Pálinkás az utóbbi időszakban többször kritizálta a kormány politikáját, stílusát, legutóbb az SZFE melletti tüntetésen szólalt fel, ahol a mindenre rátelepedni vágyó hatalomról beszélt, és úgy fogalmazott: „nem csupán a művészetek, az oktatás és a tudomány szabadsága a tét, hanem mindannyiunk szabadsága, és egy jobb, boldogabb élet reménye (…) a szabadság, erkölcsi tartás bizalom és szolidaritás teremthet egy jobb, boldogabb Magyarországot.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!