Friss hírek
Két és fél millió embert teszteltek koronavírusra szombaton Szlovákiában
21 850 fertőzöttet találtak egyetlen nap alatt. Az országos tesztelésnek újabb köre is lesz.
A koronavírus miatt lemondhat a 2030-as téli olimpia megrendezéséről Barcelona
A járvány miatti bizonytalanságok miatt döntött a pályázat előkészítésének felfüggesztéséről a spanyol kormány.
Anyjuk nevével temették el az elvetetett magzatokat Olaszországban
Több mint 130 nő neve került fel hozzájárulásuk nélkül olyan sírokra, amelyekben a magzatok vannak eltemetve. Az ügy miatt az abortuszt tabuként kezelő Olaszországban újból fellángolt a vita a...
Hogyan tovább, Amerika? Lábjegyzetek az amerikai elnökválasztáshoz
A hektikus 2020-as esztendő hátralévő részének befektetői szempontból legfontosabb eseménye a jövő hét elején megtartandó amerikai elnökválasztás lesz.
740 millió forintért vett újabb festményeket a jegybank
Például Rippl-Rónai József, Lengyel Menyhért című portréját 170 millióért.
Hoppál Péter is elkapta a koronavírust
Isten kezében vagyunk – írta a kormánypárti politikus, aki családjával együtt karanténba vonult.
Balesetet okoztak és majdnem megállították a Biden-kampánybuszt az azt üldözőbe vevő...
Az eset után a demokrata elnökjelölt kampányeseményeit lemondták az államban, az elnök viszont csak úgy kommentálta az atrocitást: „I LOVE TEXEAS”.
Mi lehet a baj a biatorbágyi bicikliúttal?
A Budapest-Balaton-bicikliút átvezetne a Pest megyei településen is, de a helyiek eléggé tiltakoznak ellene – miközben egy fontos helyszíne lenne a bicikliútnak. Megnéztük a helyszínen, mik lehetnek...
Heves vitát váltott ki a 18 éves magyar hátvéd esete Olaszországban
Balogh Botond bemutatkozott a Parma futballcsapatában, nem lógott ki csapatából a BL-szereplő Inter ellen.
Kövess minket Facebookon is!