A koronavírus miatt lemondhat a 2030-as téli olimpia megrendezéséről Barcelona

2020. november 1. – 13:21

frissítve

A koronavírus miatt lemondhat a 2030-as téli olimpia megrendezéséről Barcelona
Fotó: Clive Mason/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány miatti bizonytalanságok miatt felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését a 2030-as téli olimpiára, írja az MTI. A munkálatokhoz a Spanyol Olimpiai Bizottság (COE), a spanyol kormány, valamint Aragónia és Katalónia autonóm közösség kormányainak támogatására van szükség. Gerard Figueras, a katalán autonóm kormány sportért felelős főtitkára elmondta, a spanyol kormány döntött a tervek előkészítésének leállításáról.

Ifj. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi alelnöke úgy vélekedett, alapvető fontosságú, hogy minden szereplőnek teljes egyetértésben kell dolgoznia a rendezés elnyerése érdekében.

„Ha nincs megbízható, szilárd, erőteljes, nyilvános megállapodás a felek között, akkor jobb, ha nem is folytatják. Ez a projekt mindenkié, vagy senkié, ahogyan 1992-ben. Még van idő, és azt javaslom, folytassák a munkát

– nyilatkozta.

A 2030-as téli játékok iránt az 1972-ben, illetve 2002-ben házigazda Szapporó és Salt Lake City, illetve Barcelona – pireneusi helyszínekkel – érdeklődik. Amennyiben Barcelona lenne a befutó, Peking után másodikként adhatna otthont a nyári után a téli olimpiának is. A 2022-es seregszemlét Pekingben, a négy évvel későbbit Milánóban és Cortina d'Ampezzóban rendezik. Samaranch azt javasolta, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendezés jogát ne ítéljék oda idejekorán.

A 2032-es nyári olimpia és paralimpia megrendezését fontolgató városok közül több – például az esélyesnek tartott Queensland – szintén felfüggesztette az előkészületeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!