Mi lehet a baj a biatorbágyi bicikliúttal?

2020. november 1. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A videóban arra voltunk kíváncsiak, miért nem felel meg a tiltakozóknak az eredetileg tervezett nyomvonal, de megkérdeztük a többi érintett felet is.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: nehéz úgy kerékpárutat építeni, hogy megállapodnak az önkormányzattal, megtervezik, szerződést kötnek az építésére, aztán a köz elkaszálja. Ennek ellenére mielőbb megkezdik a tiltakozók által is javasolt patak menti elkerülő nyomvonal tervezését, már a népszavazás előtt. Ha az emberek úgy döntenek, hogy ne legyen a főúton bringaút, akkor nem lesz, de az alternatív kerékpárút megépítése még körülbelül két év, és az se lesz tökéletes megoldás, mert egy nagy emelkedő lesz benne. A hiányzó rész elkészültéig, a két városhatár között az átmeneti időszakra ki lehet táblázni a mellékutcákon a BUBÁ-t.

Tarjáni István polgármester szerint a főút melletti nyomvonal jó változat, ezt támogatta az önkormányzat 2018 óta, mert azt a helyi lakosok is tudnák használni, ha például gyógyszertárba akarnak biciklizni. Az elkerülő, patak menti nyomvonalt is lehetségesnek tartja, mint mondta: a legjobb az lenne, ha mindkét verzió megépülne. Ha az általa támogatott főút melletti nyomvonalat leszavazzák az emberek, akkor a döntést az önkormányzat közvetíti majd az építtető állam felé, de az még soká lesz, mert ha a jövő héti ülésen döntenek is a népszavazásról, jövő január vége előtt nem tudják kiírni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!