Friss hírek
Biden a kampánybuszos akcióról: Soha nem láttunk még ilyet
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben, Trump szerint a hívei semmi rosszat nem tettek.
Kína más idősíkba került, de még nem világos, hogy ez a múlt vagy a jövő
Kínában V-alakú kilábalás követi a koronavírus-válságot, bár a szkeptikus elemzők szerint az ország éppen bebetonozza szerkezeti egyensúlytalanságait.
Az orvosi kamara elnöke nem vesz részt a bizottságban, ami a kórházak vezetőire tesz javaslatot
A MOK elnöksége fontosabbnak tartja, hogy az új jogviszonyt meghatározó törvénnyel és a járvánnyal foglalkozzon.
Most kiderült: ezt akarta titkolni Palvin Barbi
Ha hétfő, akkor clickbait-híradó: az elmúlt napok legátverősebb címei, rövid válaszokkal együtt.
Csirkefarmként pusztul Európa rettegett versenypályája, a Terrordrome
A Barcelona melletti versenypálya 60 fokban döntött kanyarjaihoz kevés dolog fogható, mégsem írta be magát a történelembe.
Magatehetetlen férfit fosztottak ki az Örs vezér téren
Miután összeesett, egy másik férfi odalépett hozzá, és kivette a mobilját a zsebéből.
Egy kiállított akasztófakötél okozott botrányt az egyik amerikai választókörzetben
Volt, aki szerint ezzel akarták elriasztani a szavazástól az afroamerikai szavazókat. A kiállított kötetelet végül letakarták.
Sztrájkoltak a spanyol ravatalozók, mert nincs elég emberük a temetések lebonyolításához
Annyian halnak meg a koronavírus-járvány következtében, hogy már nem győzik eltemetni őket. Tavasszal egy hetet is csúszhattak a temetések.
Vénségére megszépül Schobert Norbi
A woke Friderikusz 2020 legkellemesebb tévés pillanata. Kritika az Életünk története című műsorról, amiben Rubint Rékát és Schobert Norbit 70 és 90 évesre sminkelik.
Szlávik: A lélegeztetőgépre került betegek 40-45 százaléka meghal
Tavasszal 30 százalékos volt a halálozási arány a Dél-pesti Centrumkórház lélegeztetőgépen ápolt koronavírusos betegei között. Az infektológus szerint semmi meglepő nincs abban, ha egy szemészt...
Kövess minket Facebookon is!