Egy kiállított akasztófakötél okozott botrányt az egyik amerikai választókörzetben

2020. november 2. – 00:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Botrányt okozott egy szavazóhelyiségben kiállított akasztófakötél az egyesült államokbeli Missouriban, a helyi választási bizottság munkatársai később letakarták a kötelet – írja az NBC televízióra hivatkozva az MTI.

Volt, aki szerint ezzel akarhatták elriasztani a szavazástól az afroamerikai szavazókat. A megyei választási körzet egyik tisztségviselője azonban azt mondta, hogy a kötél annak a kiállításnak a része, amellyel az államban 1937-ben végrehajtott, utolsó nyilvános kivégzésnek akartak emléket állítani.

Cindy Elmore, a megye tisztségviselője a Kansas City Star című lapnak hangsúlyozta, a kötél kiállításának semmi köze a választásokhoz, csupán véletlen egybeesés, hogy a választási helyiséget éppen egy, a tárlatnak is otthont adó teremben rendezték be.

Az Egyesült Államokban a polgárháború (1861-1865) végétől a 20. század közepéig a déli és középnyugati volt rabszolgatartó államokban – köztük Missouriban is – gyakran lincseltek meg és akasztottak fel fehérek feketéket, így próbálva eltántorítani őket a szavazástól.

„Ezzel a szimbólummal kifejezetten az volt a cél, hogy felszítsák a faji előítéletek tüzét és félelmet ültessenek el a színes bőrű emberek szívében” – fogalmazott közleményében Clem Smith, a missouri Demokrata Párt ügyvezető elnöke. Nem odavalónak, sértőnek és gyalázatosnak nevezte a kötél közszemlére tételét, és követelte az eltávolítását is.

Az elnökválasztási kampány finiséről ebben a cikkünkben írtunk, arról pedig ebben a cikkünkben, hogy Donald Trump milyen üzenetekkel próbálja meggyőzni a választókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!