Friss hírek
Koronavírus-fertőzöttként halt meg Kolozsvár-Szamosújvár görögkatolikus püspöke
Január elején betegedett meg, az állapota néhány napja már javulni kezdett, de kedden hirtelen rosszul lett.
A második világháború óta nem csökkent ekkorát az üvegházhatású gázok kibocsátása Amerikában
A 10,3 százalékos tavalyi rekord a járványnak köszönhető, de önmagában nem lesz elég a klímacélok teljesítéséhez.
Több ezer fegyveres tüntető tervezi körbevenni a Capitoliumot Biden beiktatásakor
Egy demokrata képviselő azt mondta, úgy tudják, 4000 fegyveres Trump-párti készül akcióra. Trump szerint nem mondott semmi rosszat, amikor harcra szólította fel az embereket.
Az óbudai vízilabda csapat Bugyiig megy uszodát építeni, hogy kaphasson rá 1,8 milliárdos támogatást
Ez lehet a felcsúti ifjúsági akadémia után a második legnagyobb beruházás az idén. A fejlesztés indokolt, csak az a furcsa, miért így kell megvalósulnia.
Egy orosz romboló parancsnoka ellopott két 13 tonnás bronz hajócsavart a haditengerészettől
A tettestársaival együtt olcsóbb fémből készült darabokra cserélték ki a hadihajó alkatrészeit.
Rovarapokalipszis közeleg, az okait még mindig keresik
A táplálékláncban kulcsszerepet játszó rovarok évi 1-2 százaléka tűnhet el a Föld színéről.
Évekre előre megelőlegezte a Fradinak a nemzetközi kupaszereplést az állami média
Az MTVA 300 millió forintnál is többet fizet, hogy műsorra tűzhesse azokat a meccseket, amelyekről a szerződés aláírásakor csak remélhette, hogy lesznek.
Vizsgálja a lengyel versenyhivatal a Cyberpunk 2077 készítőit
Ha kiderül, hogy szabálytalanul jártak el a balul sikerült rajtot vett játék reklámozása közben, akkor akár az éves bevétele 10 százalékát is bukhatja a CD Projekt Red
Kövess minket Facebookon is!