Olyan erősen fújt a szél, hogy megbillent a Balaton vize

2021. október 21. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Háromnegyed 12-kor 76 centis volt a vízszintkülönbség Keszthely és Balatonfűzfő között – írja az Időkép, amelynek stábja a helyszínen járt és videót is készített.

Csütörtökön egy közeledő hidegfront előtt viharos, helyenként 70-90 kilométer per órás szél fújt a Dunántúlon. Ez a viharos szél pedig annyira felkorbácsolta a Balaton vizét, hogy az meg is billent.

A vízügyi mérések szerint Keszthelynél reggel 7:15-kor még 62 centis volt a vízállás, ez kora délutánra 47 centire csökkent. Balatonaligánál ebben az időszakban alatt 99-ről 116 centire változott a vízállás. Az emelkedés a balantonfűzfői mérőponton is egyértelműen megfigyelhető, ott 7:45 és 12:00 között 20 centit emelkedett a vízszint, 11:45-kor 123 centis volt a vízállás. Így jött ki a 76 centis volt a vízszintkülönbség, ami jelentős, de messze nem rekord.

Az eddigi legnagyobb kilengés ugyanis 101 centis volt, de tavaly februárban is mértek egy 97 centiset.

Az Időkép videóján látszik, hogy nézett ki Balatonakarattyán az, amikor kibillentette a Balaton vizét a viharos szél:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!