Friss hírek
Hamisított aláírásgyűjtő íveket adott le a 2018-as választásokra, 300 ezer forint lett a büntetése
A nyomozati iratok szerint az aláírásgyűjtő tehet mindenről, a képviselőjelölt-jelölt nem is tudott róla, hogy az őt támogató aláírások között hamisak is vannak.
Bodrogi Gyula nem is érti, hogyan kerülhetett bele a homoszexualitás a pedofiltörvénybe
Gyümölcsvásárlós analógiával érzékeltette a nemzet színésze, miért nem tetszik neki sem a sokat kritizált módosítás.
52 ügyféltől több mint 400 milliót nyúlt le két bankos, hat éven át tartott a szövevényes...
A számlakivonatokat magukhoz irányították, átírták, majd ők adták oda az ügyfélnek, hogy ne tűnjön fel a dolog.
Napi járványadatok: 1 ember halt meg kedden, 52 új fertőzöttet találtak
Kórházban 126 beteget kezelnek, 23-an vannak lélegeztetőgépen.
Két év alatt sem készült el a babócsai iskola felújítása, ezalatt elvitték a tanulók ötödét
A gyerekek addig egy egykori gyógyszertár épületében és a plébánián tanulnak. Pereskedés, új kivitelező, sitthalmok színesítik a történetet.
Kijózanító, nem tettek eleget – Ballack beleszállt Löwbe a kiesés után
Joachim Löw távozásával egy 15 éves korszak ért véget a német fociban.
Nem messze a magyar határtól sikeres próbarepülést hajtott végre egy „repülő autó”
Nyitra és Pozsony között. Két és fél perc alatt alakul át autóból repülővé vagy vissza, 1000 kilométert tud repülni 2500 méteres magasságban, 170-nel.
Csalás gyanúja a lélegeztetőgép-beszerzőnél: a Telexnek megszólalt a társaság vezetése
Tavaly úgy tűnt, hogy az Ott-One Nyrt. megfogta az isten lábát, milliárdos egészségügyi üzleteket kötött, jó kapcsolatba került a magyar állammal. Aztán az idén a cég könyvvizsgálója csalás gyanúját...
A Fidesz-székházra vetítette Szájer, Orbán, Kaleta és Borkai fejét Jakab Péter
Válaszul arra, hogy a Fidesz akár műemlék épületeket is kiplakátol, ha a gyurcsányozós hirdetésről van szó. A rendőrök is intézkedtek.
Kövess minket Facebookon is!